Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Gyorsabb is, olcsóbb is, de jó-e?

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke nem tartja elég biztonságosnak az új elektronikus cégbejegyzési rendszert. Tóth Ádám úgy véli, azzal hogy a gyorsított cégeljárásban már nincs szükség a közjegyzők által készített kötelező aláírási címpéldányra, jelentősen megnő a biztonsági kockázat.

Az új szabályozásnak köszönhetően olcsóbb és gyorsabb lett a cégbejegyzés. Mindezt helyesli a közjegyzői kamara, azzal azonban már nem értenek egyet, hogy szerintük csorbul az eljárás biztonsága.

A bejegyzéshez ugyanis már nem kell aláírási címpéldány, amely szerintük igazolta, hogy a vállalkozás ügyvezetője egy valós személy. Ráadásul ezzel bevételt is veszítenek a közjegyzők, hiszen az aláírási címpéldány kiállítása több ezer forintba kerül.

Tóth Ádám azt mondta: nem a bevételkiesés miatt emelték fel a szavukat, hanem az ellenőrző eljárás elmaradásáért. Hozzátette: ha ugyanezt a cégbíróság vagy az önkormányzat végezné el, az is megfelelő lenne.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×