Infostart.hu
eur:
362.16
usd:
316.3
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric

Németországban privatizálják a vasúti közlekedést

Berlinben a közlekedésügyi miniszter megerősítette, hogy rövidesen megkezdik a vasút magánkézbe adását. A kormány több hónapos huzavona után megállapodott abban, hogy a sínhálózat és valamennyi pályaudvar a német állam tulajdonában marad, míg a forgalom kezelése és irányítása egy közeljövőben alakítandó részvénytársaság feladata lesz.

Wolfgang Tiefensee a vasút részleges privatizálását a versenyképesség zálogának nevezte, és utalt arra, hogy a jelenlegi alkalmazottaknak 2010-ig szavatolják munkahelyüket.

A közlekedésügyi miniszter elmondta azt is, hogy a jövő év elejére elkészül a vasút magánkézbe adását szabályozó törvény.

Ez lehetővé teszi, hogy az új tulajdonos a tőzsdén értékesítse a vasúti részvényeket.

Az így befolyó összegekből további korszerűsítési munkálatok pénzelését szeretnék biztosítani, mert csak így remélhető a nemzetközi versenyképesség fenntartása.

A privatizálásban komoly szerepet játszott a vasút eladósodása, amelynek összege jelenleg eléri a 15 milliárd eurót.

Tiefensee ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy a magánosításig az állam nem invesztál többé a hálózat fenntartásába illetve modernizálásába.

Nem titkolta azt sem, hogy a majdani tulajdonosnak szavatolnia kell a sínhálózat folyamatos korszerűsítését is, ezért döntött a kormány csupán részleges privatizálás mellett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Az AI-részvények húzták az amerikai tőzsdéket

Az AI-részvények húzták az amerikai tőzsdéket

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, a Brent pedig már 100 dollár alatt jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×