Infostart.hu
eur:
385.48
usd:
332.02
bux:
121829.88
2026. január 16. péntek Gusztáv

Új bank, nagyratörő tervek

Az Allianz Bank elsősorban attól más, hogy egy biztosító csoporton belül, egy biztosító tevékenységébe illesztve jött létre, és így olyan szolgáltatásokat ajánl, amely szorosabban kötődik a biztosításokhoz, mint a hagyományos banki szolgáltatások - mondta az InfoRádiónak a pénzintézet vezérigazgatója.

A bank az Allianz biztosító közel kétmillió ügyfelének kínál majd banki szolgáltatásokat, például életbiztosítással kombinált jelzáloghitelt, olyan hiteltermékeket, amelyek fedezete egy életbiztosítás visszavásárlási értéke lesz, illetve olyan betéti termékeket, amelyek esetében a betétes halála esetén a betéti összeg 150 százalékát fizetik vissza az örökösöknek - tette hozzá Farkas Ádám.

A vezérigazgató szerint piacszerzésüket nagyban segíti majd, hogy a biztosító kiterjedt értékesítési hálózatát fogják használni. Vonzóvá teheti a bankot az is, hogy munkatársaik házhoz mennek, illetve a biztosítási és banki szolgáltatások kombinált igénybevételekor jelentős kedvezményt kaphatnak mindkét területen az ügyfelek - vélekedett Farkas Ádám.

A vezérigazgató hozzátette: a biztosító meglévő fiókhálózatát úgy próbálják átalakítani, hogy banki szolgáltatásokat is nyújtsanak az irodák, de a későbbiekben lehet, hogy külön fiókokat is nyit a bank.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×