Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
317.51
bux:
153726.57
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Gráf bedurvult, és Ukrajnát fenyegeti

Kemény fellépést ígért a hamis ukrán "tokaji" borok ellen a földművelésügyi miniszter. Gráf József szerint Ukrajna majdani EU-csatlakozását is veszélyeztetheti az ügy. Lapszemle.

A Népszabadság azt írja, hogy hónapok óta, amióta Wittich Tamás átment a "túloldalra", és az államapparátus tagja lett, nincs vezetője az MSZOSZ-nek. Az egyik legnagyobb tagságú szakszervezeti konföderáció azóta "láthatatlan".

A lap kérdésére, hogy bizonyos körökben felvetődött az MSZOSZ korábbi alelnökének, az előző kormányzati ciklus munkaügyi politikai államtitkárának, Kordás Lászlónak a jelölése, a jelölőbizottság elnöke úgy reagált: ezt, Kordás személyétől függetlenül, nem tartaná szerencsésnek.

A Magyar Nemzetnek Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke azt mondta: emelt hangon kérte, hogy az állami elszámolások legyenek rendben. Ennek megvan az oka: a legelőremutatóbb kezdeményezéseknek is csak akkor van hitelük, ha azok korrekt elszámolásokra, hiteles adatokra épülnek.

Az ÁSZ elnöke nehezményezte, hogy a repülőtéri bevétel nagyobb része valójában a tavalyi költségvetés pozícióit javította.

Az Index.hu-n olvasható, hogy az agrártárca vezetője napokon belül egyeztet ukrán kollégájával a hamis tokaji ügyében. Bár Gráf József megbecsülni sem akarta, mekkora kárt okozhat az ukrán borhamisítás a magyar borászatnak, nagyon kemény fellépést ígér. Az Indexnek azt nyilatkozta: akár Ukrajna majdani EU-csatlakozását is veszélyeztetheti a hamis bor.

A Világgazdaság számol be arról, hogy a tavaly kiadotthoz képest majdnem fél százalékponttal, 2,7 százalékra emelte a huszonötök gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését, az Európai Bizottság. Magyarországon mind a kormány, mind a piaci elemzők lényegesen magasabb értéket várnak.

A Napi Gazdaság szerint a nyugdíjasok nehéz éve jön. Az aktív időseket, már idén is járuléknövekedéssel sújtották, és a tervek szerint a jövőben a munkavégzésük idejére a nyugdíjakat is megvonnák tőlük.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények
német tartományi választások

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Az egyik tartományban a szélsőjobboldalinak tartott AfD, a fővárosban a radikális baloldali Die Linke győzött. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint az eredmény „katasztrofális”, de maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Király Júlia, Farkas Ádám, Steigervald Krisztián a Portfolio konferenciáján szerdán!

Király Júlia, Farkas Ádám, Steigervald Krisztián a Portfolio konferenciáján szerdán!

Mi lenne, ha nem annuitásosan törlesztenénk a hiteleinket, hanem például a sokkal érdekesebb svájci gyakorlatokat követnénk? Mi vár az európai bankrendszerre és a tőkepiacra, ha teljesítjük a Draghi-jelentés elvárásait? Mit mondanak az ország pénzügyeiről a Pénzügyminisztérium és az MNB vezetői? És mit árulnak el a pénzügyek jövőjéről a mai fiatalok szokásai? Sok más mellett ezekről is szó lesz szerdán a Portfolio Future of Finance 2026 konferenciáján, ahol mindenki ott lesz, aki számít a pénzügyekben, nem érdemes tehát lemaradni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×