Infostart.hu
eur:
354.35
usd:
310.93
bux:
138973.53
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Semmivé foszlott az emberek bizalma

Júniusban már második hónapja csökkent a GKI-Wallis konjunktúra-index. A felmérés szerint a fogyasztói bizalmi index egyetlen hónap alatt még soha nem zuhant ekkorát - mondta a GKI vezérigazgató-helyettese az InfoRádióban.

Már a májusi visszaesés is rekord nagyságú volt, de a bizalmi index júniusi zuhanása még ezt is felülmúlta - hangsúlyozta a GKI vezérigazgató-helyettese.

Karsai Gábor hozzátette: 1995-ben, a Bokros-csomag idején sem romlottak ilyen mértékben a várakozások.

A szakember szerint ez olyan szempontból teljesen érthető, hogy áprilisban csúcson volt a fogyasztói bizalmi index, aztán májusban jöttek a hírek, hogy valamiféle megszorítások lesznek, júniusban pedig már a konkrét tervek is napvilágot láttak.

A lakosság nagyon világosan érzékelte, hogy a keresete nominálisan is csökken majd, az infláció és a munkanélküliség pedig nő - fűzte hozzá a GKI vezérigazgató-helyettese.

Karsai Gábor elmondta azt is, hogy az üzleti bizalmi index is csökkent valamelyest, de ez inkább az egyes hónapok természetes ingadozásával magyarázható; az üzleti szférában nincs komoly pesszimizmus.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Még két napig hatalmas hőséggel küzd az ország, harmadfokú a riasztási szint. A közszférában, ahol lehet, home office-t rendeltek el. Sorra dőlnek a melegrekordok, vasárnap Budakalászon 40,7 Celsius-fokot mértek – és még csak most tetőzik a hőhullám.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×