A közismert mondás szerint a macskák mindig talpra esnek. A tudomány több mint száz éve próbálja kideríteni, mi az oka annak, hogy a macskák esés vagy zuhanás közben képesek megfordulni a levegőben, és végül a talpukra érkeznek. Egy friss kutatás új szempontból közelítette meg a kérdést. A vizsgálat során macskatetemek gerincét tanulmányozták, és a kutatók szerint ezen testrész lehet a fő magyarázat az említett jelenségre – írja a Science Alert cikke alapján a 24.hu.

Egy francia tudós, Étienne-Jules Marey már a XIX. század végén egy fotósorozaton keresztül bemutatta, hogyan csavarodik meg a macska a levegőben esés közben. Ez a felfedezés először cáfolta a perdületmegmaradás törvényét, amely szerint egy elszigetelt rendszer forgási mozgása külső hatás nélkül nem változhat. A későbbi vizsgálatok matematikai modellek segítségével igazolták, hogy a macskák a testük különböző részeinek egymáshoz képest történő elcsavarásával tudnak megfordulni a levegőben, így képesek megváltoztatni a testhelyzetüket anélkül, hogy megsértenék a fizika törvényeit.

A legújabb kutatás során a Yamaguchi Egyetem tudósai annak jártak utána, hogy a macskák gerincének felépítése hogyan segíti az esés közbeni gyors fordulást. Külön elemezték a hát- és ágyéki csigolyákat, majd egy speciális berendezés segítségével megnézték, mennyire csavarhatók ezek a gerincrészek. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy

a mellkasi szakasz jóval rugalmasabb: a mozgástartománya körülbelül háromszor nagyobb, a merevsége viszont kisebb, mint az ágyéki részé.

Ez a fő oka annak, hogy a macskák a levegőben gyorsabban elcsavarják a testük egyik felét a másikhoz képest.

A kísérletek során kiderült, hogy a macskák nem egyszerre fordítják el a testüket, hanem először az elülső részük mozdul el, majd néhány tizedmásodperccel később követi ezt a hátsó testfél. A kutatók szerint a mellkasi gerinc nagyobb rugalmassága és az ágyéki szakasz viszonylagos merevsége együtt teszi lehetővé ezt a mozgássort.