Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Nyitókép: Unsplash

Kezd visszatérni a sofőrök réme

Folytatódik a nyugodt, változóan felhős, őszi időjárás a hétvégén. Érdemi csapadékra nem kell készülni, de szombaton elsősorban északkeleten lehet zápor. A hőmérséklet vasárnapra kissé visszaesik, a legmelegebb órákban mindössze 9-14 fok várható, és visszatérnek a hajnali fagyok is - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

Pénteken az északi tájakon változatlanul több felhő lehet, délebbre több órára kisüt a nap a köd feloszlása után, délután azonban oda is érkezhetnek vastagabb felhők dél felől, illetve gomolyfelhők is képződnek. Számottevő csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12-18 fok között várható.

Szombaton nagyrészt erősen vagy közepesen felhős lesz az ég, majd gomolyosodik, szakadozik, csökken a felhőzet. Elvétve, elsősorban északkeleten előfordulhat eső, záporeső. Az északnyugati, északi szél megélénkül, főként az Észak-Dunántúl és a főváros tágabb környezetében meg is erősödik. A minimum-hőmérséklet általában 5-10 fok között alakul, de a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A csúcsérték 12-17 fok között valószínű.

Vasárnap

a hajnalra foltokban képződő köd

és rétegfelhőzet feloszlik, és napközben gomolyfelhős, napos idő várható, majd nyugat felől fátyolfelhőzet is érkezik. Csapadék nem lesz. Csak helyenként élénkül meg az északnyugatiról délire forduló szél. A hőmérséklet hajnalban mínusz 4 és plusz 4, délután 9 és 14 fok között alakul.

Címlapról ajánljuk
Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Az amerikai hadsereg arra készül, hogy napokon keresztül fogják támadni az iráni célpontokat, a teheráni vezetés pedig pusztító választ ígér. Az összes amerikai támaszpontot és izraeli célpontokat is támadnak az iráni rakéták.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, meghalhatott Irán legfőbb vezére - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, meghalhatott Irán legfőbb vezére - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×