Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Unsplash

Szerencsés, aki alapvetően ilyen töltőt használ

Nem a C-s kütyütöltőket kell cserélni, hanem az összes többit; az újévtől az új készülékeknek már csak C-s töltőnyílása lehet.

Nemsokára ugyanazt az egységes töltőt használhatjuk az összes elektronikus készülékhez, emlékeztette a felhasználókat december 24-én az Európai Parlament - szúrta ki az Index.

Az egységesítő döntés két éve született meg, az EU-ban értékesített minden mobilnak, táblagépnek és digitális fényképezőgépnek C-típusú USB-portjának kell lennie.

Ez a kötelezettség 2026 őszére a laptopokra is kiterjed majd.

A jogszabály mellett 602-en szavaztak az EP-ben, de volt 13 ellenszavazat és 8 tartózkodás is.

A szabályozás egyik fő célja, hogy kevesebb hulladék keletkezzen az elektromos és elektronikus berendezésekből, a fogyasztók pedig a fenntarthatóságra figyelemmel választhassanak terméket a kínálatból, töltőt ugyanis nem kell majd újat venni - a vevők évente 250 millió eurót takaríthatnak meg ezzel évente az EP szerint, ám az nem világos, hogy a töltő nélkül eladott termékek majd tényleg olcsóbbak lesznek-e.

Az elhasználódott, lecserélt töltők évente körülbelül 11 ezer tonnát tesznek ki hulladékként.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. A miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×