Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Close up photo of a businessman driving a car
Nyitókép: Geber86/Getty Images

Ha autót vezet, akkor egy életveszélyes jelenség fenyegeti

A mikroalvás főként a fáradtságra vezethető vissza. A szem gyakran le sem csukódik, a sofőr mégsem tud reagálni a külső körülményekre.

Mintegy ötven százalékkal valószínűbb, hogy súlyos vagy halálos sérülést szenvednek azok a sofőrök, akik elbóbiskolva karamboloznak – közölte a brit királyi baleset-megelőzési társaság egy korábbi kutatásának egyik legfőbb megállapítását a vezess.hu.

A statisztikai adatok alapján a karambolok húsz százalékában, illetve a halálos balesetek 25 százalékában játszott közre a fáradtság.

Az autósok egyik legéletveszélyesebb ellenfele az úgynevezett mikroalvás, amely rövid ideig, általában néhány másodpercig tartó mély, öntudatlan állapot.

Azonban hiába csak néhány pillanatról van szó, a volán mögött ülve óriási tragédiákat is okozhat.

A mikroalvás elsősorban a fáradtságra vezethető vissza. Ebben az esetben a szem gyakran le sem csukódik, de a sofőr képtelen reagálni a külső körülményekre, változásokra – olvasható a KRESZváltozás nevű Facebook-oldal bejegyzésében.

Sok esetben még a jobb első ülésen helyet foglaló utas sem veszi észre, hogy a jármű kontroll nélkül halad. A mikroalvás rendkívül veszélyes, valós kockázatait sokan nem ismerik. Egy ausztrál közlekedésbiztonsági szervezet egy infografikán szemlélteti, mennyit halad az autó kontroll nélkül akkor, ha öt másodpercre beüt a mikroalvás.

A vezess.hu összegyűjtött néhány jó tanácsot, melyeket jó, ha megfogadnak az autósok:

  • Hosszú utazás előtt aludjuk ki magunkat rendesen!
  • Ha lehet, ne vezessünk olyankor, amikor aludni szoktunk!
  • Útközben ne fogyasszunk nehéz ételeket!
  • Kétóránként vagy 160 kilométerenként tartsunk legalább negyedórányi pihenőt! Sétáljunk, nyújtózzunk egy kicsit!
  • A fáradtság nem egyik pillanatról a másikra tör ránk, figyelni kell a jelekre! (nehézkessé váló koncentráció, ásítozás, fészkelődés a volán mögött)

Ha vezetés közben minden ok nélkül lelassítunk vagy kiesik néhány másodperc, az már az utolsó utáni intő jel. Ilyenkor általában már a kávé sem segít, az első adandó lehetőségnél meg kell állni, hogy pihenhessünk egy kicsit. Akár az autóban is lehet aludni egy-két órát, és ha valamelyest felfrissültünk, folytathatjuk utunkat.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×