Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: pexels.com

Bőrbetegségnél ez legyen az ember első gondolata

Skindex.hu néven indított tájékoztató oldalt a Magyar Dermatológiai Társulat. Az orvosok felismerték: a megfelelően tájékozott betegek többet tehetnek a saját egészségükért, és segítik az orvosi munkát is. Az elmúlt időszak ráadásul komoly fejlődést is hozott a bőrbetegségek gyógyászatában. A részletekről Gyulai Rollandot, a Magyar Dermatológiai Társulat elnökét kérdeztük.

Gyulai Rolland elmondása alapján a járvány lecsengésével a bőrgyógyászat területén is újraindulni látszik az élet, és egyre több páciens jelentkezik személyesen. Kiemelte, a szakma módfelett sokat fejlődött, illetve fejlődik folyamatosan, újabb és újabb eljárások jönnek, új gyógyszerek jelennek meg, amivel nem árt, ha minél többen tisztában vannak, hiszen a bőrgyógyászat azok közé az egészséget érintő témák közé tartozik, ami szinte mindenkit érint.

„Lehet, hogy ami 5 évvel ezelőtt esetleg nem volt jól kezelhető, ma már nagyon jól kezelhető” – magyarázta.

A tájékoztató oldallal kapcsolatban úgy fogalmazott: a Magyar Dermatológiai Társulat víziója ezzel kapcsolatban, hogy ha valakinek valamilyen bőrgyógyászati-, vagy bőrt érintő problémája van, akkor a skindex.hu legyen az első oldal, amit felkeres és megpróbál tájékozódni. Erről az oldalról juthat el ugyanis olyan helyekre, ahol megkaphatja az ellátáshoz szükséges segítséget – jegyezte meg.

Az elnök hozzátette:

az idén nyolc nagyobb témát igyekeznek részletesebben feldolgozni,

köztük bizonyos gyulladásos- (pikkelysömör, ekcémák) és szexuális betegségekkel. Foglalkozni kívánnak továbbá a pattanásossággal (akné), a napozás kérdéseivel, de fontosnak tartják, hogy az esztétikáról is szót ejtsenek, hiszen az ilyen típusú beavatkozások manapság nagyon népszerűek, miközben számos fals információ kering a köztudatban, amit szeretnének helyrerakni – fejtette ki Gyulai Rolland.

A Magyar Dermatológiai Társulat elnöke az új terápiákra példaként megemlítette, hogy a daganatos bőrbetegségek területén az elmúlt években óriási fejlődés volt, és több olyan daganat is van a bőrdaganatok, bőrrákok közül, amelyeket korábban nem, vagy legfeljebb nagyon kis sikerrel tudtak kezelni, manapság viszont a betegeknek nagyon jó esélyeik lehetnek. Még akkor is, ha áttétes (ilyen típusú) daganatuk van – jegyezte meg hangsúlyozva:

élen járó az úgynevezett immunonkológia területén a bőrgyógyászat.

Másik területként említette a különféle gyulladásos betegségeket, lásd például ekcémák, a pikkelysömör, ahol szintén óriási fejlődés történt az utóbbi években, és számtalan olyan új gyógyszer jelent meg, amik rendkívül korszerűek, meglehetősen hatékonyak, ráadásul relatíve kevés kellemetlenséggel járó, de akár teljesen mellékhatásmentes kezelést biztosítanak. Tehát érdemes az érintett betegeknek tájékozódnia, mert, lehet hogy a pár évvel ezelőtt még nem jól kezelhető betegségük mára jól kontrollálható vált – ismételte meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×