Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Modellekből nyílik kiállítás a Pécs-Pogány repülőtéren

A repülőgép- és az autógyártás fejlődésének történetét mutatja be az a modellekből álló kiállítás, amely januárban nyílik a Pécs-Pogány repülőtéren.

Vajda András, az állandó kiállítást szervező V-Technika Bt. szóvivője szerdán az MTI érdeklődésére elmondta: a repülőtér termináljának volt tranzitvárójában január elejétől kétszáz repülőgép-, háromszáz autómodellt és ötven diorámát láthat a nagyközönség.

A tárgyak között 20. század eleji járművek kicsinyített másai éppúgy megtalálhatók lesznek, mind a legújabb versenyautókéi vagy vadászgépekéi - tette hozzá.

Az érdeklődők a helyszínen kipróbálhatnak egy pilóták képzésére is alkalmas professzionális repülőgépszimulátort, amely egyedülálló a Baranya, Somogy, Tolna megyék alkotta Dél-dunántúli Régióban.

A látogatók szórakoztatását a reptéren idővel rádiótávirányítású modellek, motorkerékpár- és quadkölcsönző szolgálja majd - mondta el Vajda András, és egyben reményét fejezte ki, hogy a kiállítás és az ahhoz kapcsolódó családi programok felkeltik az érdeklődést a repülőtér iránt, s növelik annak vonzerejét.

A társaság projektje mintegy 90 millió forintba kerül, a pénz felét a Széchenyi Terv pályázatán nyerte, de a megvalósulást nem anyagi támogatással a pécsi önkormányzat is segíti - fűzte hozzá.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×