eur:
394.29
usd:
370.22
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Az államnak is sokba kerül a válás

A válás, a különféle családi konfliktusok az érintettek mellett az egész társadalom számára próbatétel lehetnek, és az államra is súlyos anyagi terheket háríthatnak. Ennek pontos számbavételére első alkalommal készül átfogó felmérés a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézetben.

A kutatás még az elején tart, de az eddigi adatokból máris kiderült, hogy a családok széthullása a számokat tekintve hozzávetőleg évi 50 milliárd forinttal terheli meg az állami költségvetést - állítja Temesváry Zsolt, a vizsgálat vezetője. E közvetlen kiadások főként a szociális ellátórendszer, a családsegítő intézmények, a gyermekotthonok fenntartásából, a családi pótlékok kifizetéséből, a válást kimondó bíróságok működtetéséből tevődnek össze. De ide sorolható a hajléktalan-ellátás, amely a krízishelyzetbe került családok átmeneti elhelyezésével együtt önmagában évi csaknem 30 milliárd forintnyi összeget emészt fel. Magának a szegénységnek a nagyobb hányada is a családok szétzilálódásában gyökerezik - mondta a kutató.

Nemzetközi összehasonlításban a Magyarországon az ezer lakosra jutó évi 2-3 válás az európai átlagnak felel meg, ennél magasabb az arány az észak-európai országokban, alacsonyabb a tradíciókat jobban tisztelő dél-európai népek világában. Az adatok szerint a korábbiaknál kevesebben válnak el ugyan Magyarországon, ez a látszólag kedvező statisztika azonban abból fakad, hogy a házasságkötés helyett manapság többen választják ez együttélés különböző formáit - utalt rá a szakember.

A tartós családi konfliktusok száma továbbra sem csökken, ennek okai összetettek, szerepet játszik benne a társadalmi változásokkal járó létbizonytalanság, a munkanélküliség, a konfliktuskezelő képességek hiánya. "Holott a bizonytalan életérzés, a munkából, társas együttlétekből naponta adódó kisebb-nagyobb súrlódások elviseléséhez éppen a család által nyújtott érzelmi biztonság jelentheti a legfontosabb menedéket" - szögezte le Temesváry Zsolt.

E biztonság hiánya vezet többnyire egészségügyi, mentális zavarok kialakulásához, teljesítménycsökkenéshez, a kábítószerekhez meneküléshez. Mindezeknek a bajoknak a kezelése egyre növekvő költségekkel jár. Az államnak pedig - már csupán anyagi megfontolásból is - alapvető érdeke a társadalom alappillérét jelentő családok együtt tartása - húzta alá a szociológus. E törekvést szolgája a családbarát politika mellett többi között az oktatási rendszer korszerűsítésének néhány eleme is. Mint például az érettségi bizonyítvány feltételeként megkövetelt 50 óra közhasznú szolgálat, amely hozzásegíti a diákokat a felelősségteljes gondolkodás kialakulásához. Ezen személyiségjegy később, a családalapítást követően is a tartós párkapcsolat egyik alapfeltétele.

Minden társadalomban a család hivatott a kulturális, erkölcsi, szociális, lelki értékek továbbadására, ami aztán a napi életben a közszellemben mutatkozik meg és alapját képezi a gazdasági felemelkedésnek is. A várhatóan 2014-ben elkészülő átfogó felmérés adatait a szakemberek a családpolitika további finomításához, a költséges problémakezelés helyett megelőző intézkedések előkészítéséh. Ez használhatják fel a családi közösségek egységének erősítésére - hangoztatta Temesváry Zsolt.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×