Infostart.hu
eur:
364.37
usd:
316.16
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Intelligens diákok kerestetnek

Nagy Diák IQ-teszt címmel nagyszabású, háromfordulós intelligencia-versenyt hirdet a Diákhitel Központ, a megmérettetésre magyar középiskolások és egyetemisták jelentkezését várják november 10-ig.

A Diákhitel Központ háromfordulós versenyének legjobbjai az értékes nyeremények mellett tagjai lehetnek a legmagasabb intelligenciájú embereket tömörítő szervezetnek, a Mensa HungarIQának.

A háromfordulós megmérettetés első részeként a diákoknak egy online kitölthető, adaptív IQ-tesztet kell megoldaniuk. Azok a 17 és 24 év közötti fiatalok, akik 125 pont feletti eredményt érnek el, bejutnak a második fordulóba, amelyet Budapesten rendeznek meg november második felében.

A december 5-i döntőbe már csak a rendkívül magas, teszteredményük alapján a legfelső egy százalékba tartozó, 130-as IQ-szinttel rendelkezők jutnak tovább, köztük sorsolják ki a játék két fődíját, egy-egy Apple iPad Minit.

A Mensa nemzetközi egyesületnek több mint százezer tagja van a világ mintegy száz országában. Célja, hogy összefogja a magas intelligenciájú embereket, tekintet nélkül korukra, nemükre, származásukra vagy társadalmi helyzetükre. Egyetlen tagsági kritériuma az emberek két százalékára jellemző, 120-as intelligenciaszint elérése a Mensa hivatalos tesztjeinek valamelyikén.

Címlapról ajánljuk
Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert ezúttal is elmaradt a világcsúcstól, de fölényesen nyert, először lett Európa-bajnok ebben a számban a vizes Eb-n. Milák Kristóf országos csúccsal bronzérmes lett a „királyszámban”, 100 méteres gyorsúszásban, ő a valaha volt első magyar, aki 47 másodperc alatt (46.86) úszta le a 100 gyorsot. Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes lett 800 méter gyorson, Jackl Vivien 4. lett a 400 méteres vegyesúszás döntőjében, országos csúccsal 6. a magyar női 4x100-as gyorsváltó.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Vegyes a hangulat a világ tőzsdéin, Európában a délutáni amerikai inflációs adat előtt és után is maradt az iránykeresés, míg az USA-ban pozitív elmozdulások láthatók. A júliusi amerikai infláció a várakozásoknak megfelelően 3,4 százalékra lassult, a maginfláció pedig 2,5 százalékra mérséklődött, ami a múlt heti gyenge munkaerőpiaci adatokkal együtt kedvező a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozások számára. A technológiai részvényeket közben a CoreWeave és a Super Micro erős gyorsjelentései húzzák, míg a közel-keleti feszültségek miatt a Brent ára továbbra is 90 dollár közelében jár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×