eur:
389.02
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

Így szabadulhat meg a csíkoktól

Lilás, vöröses, gyöngyházfényű csíkok vannak a hasán, combján, esetleg más testtáján? Ez nem más, mint a stria, amelyet. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical esztétikai bőrgyógyásza szerint sokan összekevernek a narancsbőrrel, holott más okok miatt alakul ki és másképp is kezelendő.

A striák főként ugyanazokon a testtájakon jelenhetnek meg, mint a narancsbőr, vagyis leginkább a hason, a combon, a csípőn, a fenéken, esetleg a mellen. Sokan ezért is keverik össze a két bőrproblémát. Ám míg a narancsbőr a zsírsejtek kiboltosulása a bőrfelszín felé, addig a stria a bőr megnyúlásával keletkezik, legismertebb formája a terhességi csík. Sok anyuka tapasztalhatja a szülés után a bőr feszülésének irányára merőleges lila vagy vörös csíkokat, amelyek később halványodnak, fehér vagy gyöngyházfényűvé válnak.

Ezek a striák, amelyek bármilyen hízás és fogyás után jelentkezhetnek, tehát nem csak a terhesség lehet kiváltó ok, de a nagy testsúlyváltozás is. Azért alakulnak ki, mert a bőr alatti kötőszövet nem tudja a bőr többi rétegének tágulását követni, így a rostok megnyúlnak. A hajlamosító, genetikai eredetű kötőszöveti gyengeséget a mozgásszegény életmód és a helytelen táplálkozás is fokozhatja. Ezért ezzel a problémával - éppúgy, mint a narancsbőrrel - főleg a nők küzdenek, hiszen a női kötőszövet sokkal lazább szerkezetű, hogy alkalmazkodni tudjon a terhességhez. (Férfiaknál a gyors növekedés okozhatja a striák kialakulását, különösen a testépítők közt jellemző a gyors izomszövet növekedés miatti bőrrepedezés.) Ugyanakkor a bőr elvékonyodása és a jellegzetes csíkok kialakulása a mellékvesekéreg túlműködésére, illetve szteroidok túl sokáig történő szedésére is utalhat.

Minden szempontból fontos, hogy kerüljük a gyors súlycsökkenéssel, majd visszahízással járó jojó-hatást! Ez nem csak a bőr állapota, de a szervezet alkalmazkodóképessége szempontjából is fontos. Serdülőkorban, a hirtelen növés vagy súlygyarapodás időszakában érdemes a tinédzsereket rászoktatni a bőrt rugalmasító készítmények használatára. Ugyanez érvényes a várandós kismamákra, akiknek már az első hónapoktól érdemes a bőr rugalmasságát fokozó készítményeket használniuk. Az étrendre különösen oda kell figyelni a kiemelt időszakokban, fontos a napi 2-3 liter folyadékfogyasztás (legjobb a víz). A friss és lehetőleg nyers zöldségek és gyümölcsök a magas antioxidáns tartalmuk miatt segítenek a bőr frissességének megőrzésében, de jó hatásúak még a cinkben gazdag magvak, a tojás, a máj és a szilíciumot tartalmazó teljes kiőrlésű gabonafélék és a tengeri halak. Kívülről a hideg-meleg váltófürdő feszesíti a bőrt és fokozza a vérkeringést.

Az érintetteknek szembe kell nézniük azzal, hogy a különböző készítmények nem tüntetik el teljesen a striát, inkább csak előrehozzák az idővel egyébként is bekövetkező halványodást, illetve a megelőzésben van nagy szerepük - hangsúlyozza - dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical esztétikai bőrgyógyásza. - Valójában csak a professzionális eljárások alkalmasak a már kialakult csíkok hatékony csökkentésére. A kozmetikai módszereken kívül a lézeres kezelés hozhat jó eredményt, amely annál hatékonyabb, minél fiatalabb a stria. A friss, vékony, felszíni csíkok jobban reagálnak a kezelésekre, mint az öregebb és mélyebb csíkok. Mivel sajnos a tökéletesen eltüntetés nem garantálható, a kezeléssorozat a csík elhalványítását, vékonyítását és a stria alatti kötőszövet felszaporítását célozza. A lézerfénnyel elérhető a kollagénrost képződésének elősegítése és a kapilláris értágulatok elzárása. Mindez jelentősen, 60-80 százalékban javíthat az állapoton.

A legújabb módszer a striák elleni küzdelemben a Dermaroller kezelés, melynek során 1,5 mm hosszúságú apró tűket tartalmazó hengerrel kezeljük az érintett bőrfelületet. Az apró tűszúrások a bőr saját kollagén termelését indítják be és ezeken keresztül különféle bőrfeszesítő hatóanyagokat juttathatunk a bőrbe. Csakúgy, mint a lézernél, itt is több alkalomra van szükség, és a kezelés teljesen fájdalommentes. A kezelt területen nem csak a striák, de a narancsbőr is javul, ami mindenképpen szebb, feszesebb, vonzóbb bőrt eredményez.

Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×