Infostart.hu
eur:
363.96
usd:
319.17
bux:
144404.32
2026. július 23. csütörtök Lenke

Az angyalokban hisznek az amerikaiak

Tíz amerikai felnőtt közül nagyjából nyolc hisz az angyalok létezésében és körülbelül ugyanilyen arányban állítják, hogy gyermekként izgatottan várták a Mikulás érkezését - derült ki egy felmérésből.

Az AP-GfK felmérése szerint az amerikai felnőttek 77 százaléka hisz az angyalok létezésében, és nem csupán az ünnepek ideje alatti, hanem az állandó jelenlétükben. Ez a hit elsősorban a vallásra vezethető vissza: a keresztények 88 százaléka, az evangélikusok 95 százaléka, míg a hetente templomba járók 94 százaléka állította, hogy hisz az angyalokban.

A december 8. és 12. között végzett felmérés szerint az angyalok a kevésbé vallásos emberek körében is népszerűek. A nem keresztények többsége is hisz a létezésükben: az istentiszteleteket soha nem látogatók közül is tízből több mint négyen gondolják úgy, hogy valóban léteznek. Az ország különböző pontjain élő ezer felnőtt válaszai alapján született eredmények szerint a nemek megoszlásában a nők, míg a korcsoportokat tekintve a harmincon túliak hajlamosabbak hinni az angyalokban.

A mostani eredmények egy 2006-os AP-AOL felmérést tükröznek, amely szerint a megkérdezettek 81 százaléka hitt az angyalokban. Egy májusi felmérés szerint az amerikai felnőttek 92 százaléka hisz Isten létezésében. Egy 2007-es felmérés szerint pedig mindössze 34 százalékuk hisz a szellemekében és a földönkívüliekben.

A Mikulás kapcsán tíz amerikai felnőttből - átlagosan - több mint nyolc mondta, hogy gyermekként hitt a nagyszakállú létezésében, és felnőttként is igyekszik életben tartani a hagyományt. A 18 éven aluli gyermeket nevelő szülők kétharmada gondolja úgy, hogy a Télapó idén is fontos részét képezi az ünnepeknek.

A kulturálisan sokszínű Amerikában a Mikulás nem csupán a keresztények számára létezik. A nem vallásos felnőttek háromnegyede hitt gyermekkorában a létezésében, és a megkérdezettek fele úgy érzi, hogy a Mikulásnak még ma is fontos szerep jut az ünnepek során. A válaszadók szerint nagyjából nyolcéves koruk környékén jöttek rá a Mikulással kapcsolatos igazságra.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni
kormányzati tájékoztató percről percre

Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Szerdán kormányülés volt délben, a miniszterelnök Köböl Anita kormányszóvivővel tesz bejelentéseket. Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg. Négy Eximbankhoz kötődő ügyben, 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tettek feljelentést, köztük a volt Szofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×