eur:
394.72
usd:
365
bux:
65502.22
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Két éve változatlan a drogok ára

Két éve stagnál a kábítószerek piaci átlagára; továbbra is a kokain és a heroin a legdrágább - közölte a Nemzeti Drog Fókuszpont.

A közlemény szerint az európai drogmonitorozás hazai intézménye 2010 decemberében hét nagyváros - Budapest, Szeged, Győr, Debrecen, Miskolc, Pécs és Zalaegerszeg - egy-egy drogambulanciájának bevonásával vizsgálta az egyes kábítószerek utcai árának alakulását.

Az adatgyűjtéséből az derült ki, hogy 2009-hez képest változatlan áron jutnak a kábítószer-fogyasztók az egyes illegális drogokhoz; legdrágább továbbra is a kokain és a heroin, bár ez utóbbinak az átlagos ára - vélhetően hatóanyagtartalmának csökkenése okán - csaknem egytizedével csökkent.

Az eredmények szerint az előző évhez képest viszonylag nagymértékben nőtt a kokain (33 százalék) áráról információt adók száma. Jól tükrözi az idén január 1-jétől betiltott mefedron piaci elterjedtségét, hogy a szer áráról viszonylag sokan rendelkeznek információval: a 140, kérdőívet kitöltő közül 79-en vásároltak tavaly a szerből, gyakorlatilag ugyanannyian, mint kokainból.

A közleményben írtak arról is, hogy tavaly egy gramm marihuána átlagosan 2300 forintba, egy gramm hasis 2400 forintba került, egy gramm heroin átlagára pedig 11 ezer forint volt. Tavaly decemberben egy gramm amfetaminhoz 2900 forintért lehetett hozzájutni, egy ecstasy tabletta 1200 forint volt, egy adag LSD pedig átlagosan 2800 forintba került. A kokain egy grammjáért átlagosan 14.200 forintot fizettek a vásárlók. A tavalyi év "slágere" - az akkor még legális státuszú mefedron - grammjának átlagos piaci ára 3100 forint volt.

Az egyes kábítószerek átlagos utcai ára 2009-hez képest lényegében nem változott, egyedüli kivétel a heroin, amelynek átlagos grammonkénti ára mintegy ezer forinttal - 8,6 százalékkal - csökkent. A már 2009-ben is jellemző és 2010-ben folytatódó tendencia valószínűleg a heroin átlagos hatóanyagtartalmának csökkenésével magyarázható, ezt a rendőrség vizsgálati eredményei is alátámasztják - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor mész nyugdíjba - Hasonló életpályánál is hatalmas eltérések lehetnek

Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor mész nyugdíjba - Hasonló életpályánál is hatalmas eltérések lehetnek

A nyugdíjszámítás során meghatározó jelentőségű valorizácós szorzószámok minden évben a kedvezmények nélkül számított országos nettó átlagbér előző évi nominális növekedését tükrözik, az erről szóló idei kormányrendelet tervezetét március 13-án küldték társadalmi egyeztetésre. Miután a nyugdíjba vonulás évét megelőző év kereseti szintjéhez kell igazítani az 1988 óta figyelembe vehető korábbi évek kereseteit, az utóbbi években egyre erősebben érvényesül az a jelenség, hogy a nyugdíjigénylés évének meghatározó jelentősége van a nyugdíj összegének alakításában: minél későbbi évben igényli a nyugdíját a jogosult, annál jobban járhat, még nagyon hasonló életpályák esetén is. Ezt a méltánytalanságot sem az inflációs nyugdíjemelés, sem a 13. havi nyugdíj nem képes megnyugtatóan kezelni, megoldást csak a nyugdíjemelési eljárás olyan módosítása hozhatna, amelynek révén a nyugdíj megállapításának évétől függő valorizációs korrekció is megjelenne az emelés mértékét meghatározó tényezők között.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×