A huszonkét éves Natasha Price az elmúlt években a legnagyobb divatházaknak dolgozott, ügynökei mégis azt kérték tőle, hogy ismét kezdjen fogyókúrába, különben egyetlen kifutón sem jelenhet meg. "Mindössze ötven kiló voltam, nyolcas méretű ruhákat viseltem, ennek ellenére ismét fogyókúráznom kellett volna" - mondta a lapnak a modell, aki szerint óriási nyomás nehezedik a divatvilágban dolgozó lányokra, az ügynökségek ugyanis csak a kilókkal foglalkoznak, a manökenek egészségével nem.
"Mentálisan és fizikailag is nagyon erősnek kell lenni. Némelyik lánynak nem kell harcolnia a csontsoványságért, mert ilyen a testalkata. A többségnek azonban minden egyes kalóriát számolnia kell. Amikor Londonban dolgoztam, minden egyes héten megmérték a testsúlyomat és a derékbőségemet. És ha nem volt megfelelő, akkor nem kaptam munkát" - nyilatkozta Price, aki tizennyolc évesen költözött a brit fővárosba, hogy elindítsa modellkarrierjét. Azóta azonban felhagyott a modellkedéssel, visszatért szülővárosába, és állítása szerint egészségesebb életet él, mint valaha.
Iránban gyanúsan készülnek valamire