Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.7
bux:
121686.18
2026. január 16. péntek Gusztáv

Olcsón repülhetünk - nyeregben

Álló ülőhelyeket tervezett repülőkre egy olasz cég: a nyereg ülőkéjű férőhelyek révén több utast szállíthatnának a fapados légitársaságok, és így még olcsóbban adhatnák jegyeiket.

Az Aviointeriors Group nevű olasz cég a héten mutatja be újdonságát az Egyesült Államokban egy kaliforniai repülőgép-berendezési kiállításon. A nyeregüléseken utazók súlya főként a lábukra nehezedik. A tervezők ugyan váltig állítják, hogy kényelmes ez így, ám három óránál hosszabb utakra nem javasolják üléseiket.

"Az ülés olyan, mint egy nyereg. Cowboyok napi nyolc órát is lovagolnak, és kényelmesnek találják nyergüket" - mondta Dominique Menoud, a cég vezérigazgatója a US Today című amerikai lapnak.

A nyeregülések előnye, hogy 16 centivel kisebb a "lábtér" közöttük, mint a hagyományos repülőgépüléseknél: 58 centi 76 helyett.

Az ír Ryanair légitársaság júliusban bejelentette, hogy állóhelyes légi járatokat tervez indítani, amelyeken akár öt fontra - 1500 forintra - is levinné a jegyárat, ha az ír légi közlekedési repülésfelügyelet engedélyezné az újítást. Csakhogy az állóhelyek nem elég biztonságosak.

Menoud azt mondta, hogy több légitársaság is érdeklődik a nyeregülések iránt, de a tervező cég csak azután folyamodik az ülések engedélyezteséért, hogy elkötelezi magát egy vevő - adta hírül a Daily Telegraph című brit lap.

Címlapról ajánljuk

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×