Infostart.hu
eur:
385.11
usd:
331.71
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv

Kevesebb zöldség és gyümölcs fogy

Az amerikaiak többsége még mindig nem eszik elegendő zöldséget, a gyümölcsfogyasztás pedig még csökkent is - állapította meg egy csütörtökön közzétett amerikai kormányzati jelentés.

A betegségek megelőzésével foglalkozó hatóság, a CDC (Center for Disease Control and Prevention) adatai szerint tavaly az amerikai felnőttek közül minden harmadik fogyasztott gyümölcsöt vagy gyümölcslevet legalább kétszer naponta. Ez valamivel kevesebb, mint a 2000-ben mért 34 százalék.

A felnőtteknek csak 26 százaléka evett naponta legalább háromszor zöldséget, ami megegyezik a 2000-es értékkel. A statisztikai adatok több százezer amerikai háztartás telefonos felméréséből származtak.

A legtöbb gyümölcsöt az államok közül Kaliforniában ették 2009-ben, a legtöbb zöldséget pedig Tennessee államban. A skála másik végén a legkevesebb gyümölcs fogyasztásával Oklahoma, a legkevesebb zöldséggel pedig Dél-Dakota állam található.

A jelentésben a gyümölcsök és zöldségek fajtáira nem kérdeztek rá, ám egy másik tavalyi CDC-felmérés szerint a narancs a legkedveltebb gyümölcs, míg a burgonya a legnépszerűbb zöldség.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Az előjelek Európát tekintve is pozitívak, enyhe emelkedéssel indulhat a nap a határidős indexek állása alapján.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×