Az athéni Alfa Institute of Biomedical Sciences görög és amerikai szakemberei 25 háztartásban vizsgálták meg a kiskanalak méretét azért, hogy megnézzék, valójában mennyi gyógyszer kerül be a gyerekek szervezetébe, amikor a szülők az utasításnak megfelelően kávéskanállal adagolják nekik azt.
A 25 görög otthonban összesen 70 kanalat néztek meg, és azt találták, hogy jelentős méretbeli különbségek vannak: a legnagyobb háromszor nagyobb volt, mint a legkisebb, ami azt jelenti, hogy előbbivel háromszor több gyógyszert adhatunk be, mint a kicsivel.
A vizsgált háztartások közül volt egy, ahol hat különböző méretű kiskanalat találtak. Amikor a kutatók megkértek öt embert, hogy mérjenek ki 5 ml gyógyszert kiskanállal, csak az egyikük tudta a pontos mennyiséget adagolni.
Az International of Clinical Practice című szaklapban megjelent tanulmány szerzői azt tanácsolják a szülőknek, hogy olyan orvosságot vegyenek, amelyhez adnak mérőkanalat is, vagy vegyenek fecskendőt, és azzal adagolják a gyógyszert.
Hozzáteszik, hogy bár a gyerekeknél különösen ügyelni kell a pontos mennyiségre, a felnőttek is jobban teszik, ha saját folyékony orvosságaikat nem a hagyományos otthoni kanállal veszik be.
Ónos eső: újabb nagy adag jön, ipari havazás is lesz





