Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Először vezet túrát műlábbal Erőss Zsolt

Erőss Zsolt első túrája Ausztria negyedik legmagasabb, 3666 méteres csúcsára, a Grossvenedigerre vezet - mondta az InfoRádiónak az utat szervező iKaland hegyivezető cég alapítója, aki hozzátette: a gleccser széléhez egy könnyebb turistaút visz fel, onnan pedig egy lankás gleccseren kell felsétálni a csúcsra.

Erőss Zsolt első túrája Ausztria negyedik legmagasabb, 3666 méteres csúcsára, a Grossvenedigerre vezet - mondta az InfoRádiónak az utat szervező iKaland hegyivezető cég alapítója, aki hozzátette: a gleccser széléhez egy könnyebb turistaút visz fel, onnan pedig egy lankás gleccseren kell felsétálni a csúcsra.

A magyar hegymászót januárban a Magas-Tátrában érte baleset, amelynek következtében térdtől lefele amputálni kellett jobb lábát.

Rényi Zsolt elmondta: a Mount Everest első magyar megmászója az új végtagját és az állóképességét már több mint egy hónapja tesztelgeti via ferrátákon Ausztriában és itthoni túrákon is. Úgy érezte, eljött az ideje annak, hogy egy technikailag könnyű, de látványos túrán másokat is felvezessen.

Az ausztriai túra apropója az észak-magyarországi árvíz volt - hangsúlyozta Rényi Zsolt. Úgy döntöttek, hogy a nyereséget felajánlják a felsőzsolcai gyerekek számára.

Tegnap éjfélig lehetett licitálni, hogy a túrázók mennyiért vennének részt az Erőss Zsolt vezette mászáson. Néhány tízezer forint híján egymillió forint gyűlt össze

Nemrég a hegymászó az InfoRádiónak azt mondta, hogy ismét a Himalájába készül: a Nepál és Tibet határán lévő 8201 méter magas Cho Oyu csúcsot augusztusban akarja meghódítani.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×