Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

Amerikában tovább tartanak a házasságok, mint az élettársi kapcsolatok

Az amerikai házasságok tovább tartanak, mint a boldogító igen kimondása nélkül létrejött élettársi kapcsolatok - állapította meg kedden közzétett jelentésében a Centers for Disease Control (CDC) elnevezésű betegségmegelőzési és járványvédelmi szervezet.

A megjelent adatok szerint a házasságok 78 százaléka maradt fent öt évig vagy hosszabb ideig, szemben az élettársi kapcsolatokkal, amelyeknek csak 30 százaléka tartott ki ennyi ideig. Ugyanakkor az is kitűnt, hogy az együttélések sokszor azért bizonyultak rövidebb életűnek, mivel az életközösségben élő párok 51 százaléka három éven belül házassággal pecsételte meg összetartozását.

A CDC több mint 12 ezer férfit és nőt kérdezett meg a reprezentatív országos felméréshez, amit 2002-ben folytattak le.

A kutatás főbb megállapításai között szerepelt, hogy 15-44 év közötti megkérdezett férfiak és nők 40 százaléka volt házas, míg 9 százalékuk élt élettársi kapcsolatban. Az azonos etnikai csoporthoz tartozó párok nagyobb eséllyel maradtak együtt első házasságuk során tíz évig vagy ennél tovább. Akiknek az első házasságuk megkötését követően legalább nyolc hónappal született meg első gyermekük, 80 százalékban ünnepelték együtt tizedik házassági évfordulójukat is.

Azonban a gyermektelen házaspárok esetében kétszer gyakoribb volt, hogy nem jutottak el a tízéves évfordulóig. A 26 évesen vagy ennél idősebb korukban összeházasodott párok 75 százaléka maradt együtt legalább tíz évig, míg a kamaszházasságot kötőknél csak ötven százalékra jött ki ez az arány - írta a CDC jelentésében.

Címlapról ajánljuk
Eljöhetett a radikális jobboldal napja Németországban

Eljöhetett a radikális jobboldal napja Németországban

Vasárnap tartományi parlamenti választást tartanak a mintegy 2,1 millió lakosú Szász-Anhaltban. Bár a voksolás alapesetben elsősorban a helyi és a német belpolitika követőit érdekelné, a nemzetközi figyelem most mégis erre a tartományra fókuszál. A választás tétje ugyanis túlmutat a regionális kereteken: nem az a kérdés, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) szerzi-e meg a legtöbb képviselői helyet, hanem az, hogy eléri-e az abszolút többséget, vagy a többi párt összefogásával megakadályozható-e az első AfD-s tartományi miniszterelnök megválasztása.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×