Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hatékonyabb a tanulás rövid szünetekkel

Egy amerikai kutatás szerint a rövid pihenés, illetve szünetek az alváshoz hasonlóan hozzájárulhatnak a frissen szerzett tudás szűréséhez és tárolásához.

Egy tanítási órát követő kávészünet segíthet rögzíteni az épp tanult információt - magyarázta Lila Davachi, a New York-i egyetem professzora. Kollégáival a Neuron című szaklapban tették közre kísérleti eredményeiket.

A kutatók az emlékezetért felelős agyterületeket, a hippokampuszt és a kérgi részeket képezték le funkcionális mágneses rezonanciával (fMRI). A kísérleti alanyoknak olyan képpárokat mutattak, amelyek közül az egyik egy emberi arcot, a másik egy tárgyat vagy egy színhelyet ábrázolt. A képfigyelést mindig éber pihenés követte.

Az alanyoknak nem árulták el, hogy a képekről alkotott emlékeiket fogják vizsgálni a későbbiekben, csupán annyit mondtak nekik, hogy pihenjenek, és gondoljanak bármire, amire akarnak, csak maradjanak ébren a pihenési szakaszban.

Kiderült, hogy pihenéskor a vizsgált agyterületek éppoly aktívak voltak, mint tanulás közben, különösen, ha a feladat emlékezetes volt. Az agy tehát akkor is dolgozik, amikor pihenünk, ezért a szünetek fontos szerepet játszanak az emlékezés szempontjából. Sajnos, ezt a jelenlegi felgyorsult világunk nem értékeli eléggé - mondta Davachi.

A kutatók arra is rájöttek korábban, hogy az agy a legtöbb információt csak egy napra raktározza, majd éjjel megszűri az adathalmazt, és az arra érdemeseket archiválja a hosszú távú emlékezetbe. Embereken és egereken végzett kísérletek kimutatták, hogy az emlékek először a hippokampuszba kerülnek, majd az "újrajátszást" és szűrést követően a külső agykéregbe, azaz a szürkeállományba kerülnek.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×