Infostart.hu
eur:
388.29
usd:
336.3
bux:
122537.07
2026. március 17. kedd Gertrúd, Patrik

Állítása szerint képtelen volt dolgozni, pedig állásinterjúkra járt

Egy angol nő azzal vádolta munkahelyét, hogy ott szexuális zaklatásnak és diszkriminációnak volt kitéve, ezért annyira leromlott az egészsége, hogy képtelen volt dolgozni. Csakhogy kiderült: betegszabadsága idején több állásinterjúra is elment, és remekül szerepelt.

Egy londoni munkaügyi bíróság el is fogadta érvelését, és Nagy-Britanniában rekordnagyságúnak számító 19 millió fontos kártérítést ítélt a nőnek. Egy új meghallgatáson azonban kiderült: nem is annyira beteg, mint ahogyan azt állítja.

Amikor ugyanis betegszabadságra ment, 3 jól fizető állásra is pályázott, és állásinterjúkon és részt vett. Egy interjúztató üzletember szerint az 51 éves nő a beszélgetés során nagyon is energikusnak és lelkesnek tűnt, pedig még a pszichológusa szerint is poszttraumás stresszben szenved a nő.

Az új bizonyítékok aláásták a kétgyerekes anya hitelességét, és vissza is vonták a kártérítési összeget. A nő, aki házát is eladta, hogy fizethesse az ügyvédi költségeket, váltig állítja: azért tessékelték ki a cégtől, mert nő volt, és abban a reményben jelentkezett az állásokra, hogy felépül. Ráadásul nagyon kellett neki egy állás, mert pénzt kellett keresnie, ugyanis férje tanári fizetéséből nem tudnának megélni.

A kétgyerekes családanya szerint képtelenség azt feltételezni róla, hogy miután eladta családi házát és hétszámjegyű adósságba került, hazudna a bíróságon.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalmazott kampánykörútjának egri állomásán a Fidesz elnöke.

Szakértő: az inflációt is csökkenti, hogy lejjebb vitték az üzemanyagok jövedéki adóját

A magyar kormány május 1-ig az uniós minimumszintre csökkentette a benzin és a gázolaj jövedéki adóját, hogy mérsékelje a közel-keleti konfliktus miatt emelkedő világpiaci olajárak hatásait. Az InfoRádió az intézkedés hatásairól kérdezte Erdélyi Dórát, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány makroökonómiai elemzőjét, aki szerint ezzel a lépéssel összességében 25 forinttal ment lejjebb az üzemanyagár literenként, és az infláció is nagyjából 0,2 százalékponttal mérséklődött.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Az izraeli hadsereg legfrissebb bejelentése szerint támadást indítottak a Baszidzs milicista alakulatok vezetője, Gholamreza Szolejmáni ellen Teheránban. Védelmi források szerint egy másik, szintén Iránban végrehajtott izraeli légicsapás az Iszlám Dzsihád vezetőjét, Akram al-Adzsúrit, valamint a szervezet más magas rangú tisztségviselőit vette célba. Németország külügyminisztere reagált Donald Trump elnök felvetésére, aki többször is beszélt arról a napokban, hogy szeretné, ha a NATO és távol-keleti országok biztosítanák a Hormuzi-szorost az iráni támadásokkal szemben. Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban beszélt, többek között a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Az elnök ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy segítsen katonai erővel biztosítani a szabad hajózást a Hormuzi-szorosban, egyúttal pedig bírálta azokat az országokat, amelyek szerinte nem mutatnak kellő hajlandóságot a közreműködésre. Trump hétfőn bejelentette azt is, hogy az iráni háború miatt körülbelül egy hónappal el kívánja halasztani kínai látogatását. Az eredetileg március 31. és április 2. közé tervezett úton Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott volna. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×