Infostart.hu
eur:
390.2
usd:
339.11
bux:
120787.85
2026. március 16. hétfő Henrietta

Életet menthet a head-set

Az Egyesült Államokban jelenleg nem tiltják a szabályok, hogy a sofőrök vezetés közben a kezükben tartva használják mobiltelefonjukat. Lehetséges azonban, hogy ez nem marad így sokáig, egy kutatás ugyanis most bebizonyította, hogy a tiltás több ezer ember életét mentené meg évente.

Egy kaliforniai vizsgálat megállapította, hogy az államban, ahol évente csaknem négyezer ember hal meg autóbalesetben, jelentősen csökkenteni lehetne a közúti halálozások számát a kézi mobiltelefonálás tiltásával.

A tanulmány készítői rámutatnak arra: ha az egész országokban bevezetnék a tiltást, azzal évente több ezer ember életét mentenék meg.

A kutatás szerint jelentős különbség van aközött, hogy a vezető a kezében tartja telefonját vagy head-settel használja azt, előbbi esetén ugyanis a telefonálás jelentősen elvonja a sofőr figyelmét.

A vizsgálatból az is kiderült, hogy ennek különösen akkor van jelentősége, ha rossz az időjárás vagy nedves az út.

Más kutatások azonban ezzel némileg ellentmondóan azt állapították meg, hogy mindenféle telefonálás elvonja a vezető figyelmét, azaz az is káros, ha a sofőr head-setet használ.

Magyarországon vezetés közben kizárólag head-settel lehet telfonálni.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

16 napja tart a háború a Közel-Keleten, egyelőre semmi jele a konfliktus de-eszkalációjának. Ma éjjel intenzív támadás érte Szaúd-Arábiát, a Közel-Kelet egyik legerősebb gazdasági és katonai hatalmát, 60 iráni drónt lőttek le a légtérben. Amerikai források szerint Donald Trump elnök fontolgatja, hogy megszállja az iráni olajexportér nagyjáért felelős Harg-szigetet, ha Irán nem áll le a Hormuzi-szoros blokkolásával. Franciaország hétfő este bejelentette, hogy megerősíti közel-keleti katonai jelenlétét és csapásmérő képességét és nyolc hadihajót, két helikopterhordozót és egy repülőgép-hordozót vezényelnek a térségbe.Közben sorra utasítják vissza az országok a részvételt Donald Trump Hormuzi-szorost biztosítani készülő katonai koalíciójában, amellyel kapcsolatban az elnök úgy nyilatkozott ma a Fehér Házban, hogy nem mindenki lelkesedik a tervekért. Izrael állítólag még legalább három hét háborúval tervez. A nap folyamán több támadás is érte az Egyesült Arab Emírségeket, a fudzsairai olajkikötő működését is le kellett állítani. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×