Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Egyre több fiatal "először iszik, aztán üt"

A németországi bűncselekmények jelentős hányadát részeg fiatalok követik el - derült ki a most nyilvánosságra hozott hivatalos jelentésből. A 2007-re vonatkozó statisztika szerint minden második, bűncselekményt elkövető fiatal tettének végrehajtásakor alkohol befolyása alatt állt.

A szomorú bizonyítvány szinte egyformán vonatkozik Németország valamennyi tartományára. Ez is magyarázza, hogy egyes tartományok immár igyekeznek külön is kiutat találni a fiatalok növekvő alkoholizmusának zsákutcájából.

Elsőként Baden-Württemberg határozta el, hogy olyan törvénytervezetet dolgoz ki, amely jelentős mértékben korlátozza az alkohol árusítását a benzinkutaknál, a szupermarketekben, s a különböző kiskereskedésekben. Természetszerűleg a korlátozás elsősorban a fiatalokat sújtaná, s ezzel összefüggésben a tartományban pártok feletti konszenzus alakult ki.

Baden-Württemberg az elmúlt évben az élen állt a fiatalok által elkövetett bűncselekmények listáján, de Thüringiában, az önálló tartománynak számító Berlinben, valamint Bajorországban és Alsó-Szászországban hasonlóan drámai volt a helyzet. S nem sokkal maradt el mindettől a többi tartomány sem.

Szakértők ugyanakkor egyértelműen bebizonyították, hogy mind erőteljesebb az összefüggés az alkoholfogyasztás és a fiatalkori bűncselekmények megnövekedett száma között. A "csoportkényszer" ebben mind jelentősebb szerepet játszik, pontosabban az a tendencia, hogy a fiatalok semmiképp nem akarnak "elmaradni" alkoholizáló társaik mögött.

S ettől már csak egy lépés a részegség, illetve a bűncselekmények elkövetése. "Az alkohol az erőszak katalizátora" - állapították meg az idézett szakértők, utalva arra, hogy egyre több fiatal "először iszik, azután üt."

Keresik a megoldást

Mindennek nyomán a német tartományok a megoldást keresik. Az alkoholárusítás korlátozása csupán az egyik lehetőség, s emellett még több más tervezett intézkedés szerepel napirenden. Így egyebek között a fiatalok ellenőrzésének fokozása is, ami a rendőrök és a különleges biztonsági őrök feladata lenne. Ennek kapcsán merült fel a kiszabható büntetés szigorítása is.

A német városok túlnyomó többségében immár megszokott jelenség, hogy az esti órákban az utcák benépesülnek sörös- és borosüvegeket szorongató fiatalokkal. Berlinben a földalatti, illetve a városi vasút állomásait a hajnali órákban nem győzik megtisztítani az elhajított vodkásüvegektől.

A hatóságok felismerték, hogy ennek megakadályozása érdekében sürgősen lépni kell, egyformán fontosnak tekintve a megelőzést, a felvilágosítást és az oktatást. Vannak városok ugyanakkor, amelyek nem győzik kivárni az állami intézkedéseket. Marburgban például a belvárosban késő estétől kora hajnalig nyilvános helyen teljes mértékben tilos az alkoholfogyasztás, s az önkéntes tilalom Magdeburgban is egyre inkább terjed.

Címlapról ajánljuk
Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Bár a 2026-os téli olimpián nem lesz ott sem a férfi, sem a női magyar jégkorong-válogatott, jelentős sportdiplomáciai sikert ért el ismét a hazai szövetség elnöke. Kolbenheyer Zsuzsanna az InfoRádióban elmondta, hogy az edzőképzés fejlesztését a megnövekedett gyereklétszám miatt kiemelt jelentőségűnek tartja a szakágban.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridában találkozhat holnap Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint délután 3 órakor, amelynek fő témája az lesz, melyik fél milyen területeket ellenőrizzen. Eközben masszív orosz drón-és rakétatámadás érte Kijevet szombat hajnalban, aminek hatására Kijev egy részén vészhelyzeti áramszünetet rendeltek el, lakóházak százai maradtak fűtés nélkül és Lengyelországban ideiglenesen két repülőteret is le kellett zárni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×