Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Vélemény a késelő kisfiúról: "Nem félni kell tőle, hanem szeretni kell"

Megbocsátana neki - Böjte Csaba ferences rendi szerzetes ezzel kezdené a munkát, ha rábíznák a Blaha Lujza téren késelő kisfiú nevelését. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője már több száz éhező, bűnöző gyereket mentett meg az elkallódástól.

A szerzetes az InfoRádiónak azt mondta: a társadalom kettészakadt, Erdélyben és Magyarországon is vannak olyan gyerekek, akik ha járnak is iskolába, nem tudnak felkészülni, bukdácsolnak, kimaradnak, és az utcán nőnek fel.

Nagyon fontos lenne foglalkozni ezekkel a gyerekekkel, hogy ne az utca nevelje fel őket, mert ez a jövőben is hihetetlen feszültségeket okoz majd - tette hozzá Böjte Csaba.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője hangsúlyozta: egy gyerek sem a Holdról pottyant, hanem Isten alkotása, aki nem teremt selejtet, mindenkibe beleteszi a kincseit, ezzel az alaphittel kell közelíteni a gyerekekhez.

A pedagógusnak az éltető, felnevelő közeget kell biztosítania, ha ezt meg tudja tenni, meg tudja nyugtatni a gyereket, akkor az elkezd kibontakozni - fogalmazott a szerzetes, hozzáfűzve: nem idegeskedni kell, nem kell félni egy ilyen gyerektől, hanem szeretni kell.

A fiú bűneire utalva Böjte Csaba azt mondta: az ember nem egy márványszobor, hanem egy folyamat, állandóan változik, alakul; a gyerekben benne van a rablógyilkos, de a nagy szent is.

Ha én nevelném ezt a gyereket, azt mondanám: "semmi baj fiú, meg kell nyugodni, te is látod, hogy rossz volt, ami eddig történt, újra kell kezdeni". A testben, a csontokban benne van a vágy az összeforrásra, hiszem, hogy ez az életösztön ebben a gyerekben is megvan - fogalmazott a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tarol az AI: hamarosan már nem is lesz szükség zenészekre?

Tarol az AI: hamarosan már nem is lesz szükség zenészekre?

Folyamatos a vita a zeneiparban arról, hogy mire és milyen mértékben szabad vagy éppen nem szabad mesterséges intelligenciát használni, miközben a generatív AI fejlődése ott tart, hogy az emberek túlnyomó többsége már nem tudja megmondani, mesterséges zenét hall-e vagy ember által játszottat. Sokan zavarba kerülnek, mikor kedvenc zenéjükről kiderül, hogy nem is ember készítette.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×