Infostart.hu
eur:
385.39
usd:
332.12
bux:
121966.9
2026. január 16. péntek Gusztáv

Madártollból bonbon - sokkoló dolgokat eszünk

Az aromák és az ízfokozók károsak az emberi szervezetre- állítja a nemrég megjelent "A leves hazudik" című könyv. A mű állítása szerint az Európai Unióban évente 170 ezer tonna iparilag előállított aromát használnak fel - mondta el az InfoRádióban Benda Judit, a könyv fordítója.

Az aromák tulajdonképpen a gyártó gyártási titkaként kerülnek az élelmiszerekbe - hangsúlyozta az InfoRádióban "A leves hazudik" című könyv fordítója.

Benda Judit elmondta: ezeknél az anyagoknál csak azt tüntetik fel, hogy természetes, vagy természet azonos aroma. Ez azonban többféle anyagot is takarhat.

Az "E" betűvel jelölt kiegészítők közé tartoznak a többi között a mesterséges édesítőszerek, a technológiai segédanyagok, az antioxidánsok, a tartósítószerek, az ízfokozók - mondta a szakember, aki szerint általánosságban véve nem lehet különbséget tenni az aromák és az "E" jelölésű kiegészítők között károsságuk alapján, hiszen mindig az egyes anyagokat kell vizsgálni.

Benda Judit hozzátette: gondot jelent, hogy az önmagában esetleg csak kicsit káros anyag hatása a szervezetbe kerülve fokozódhat. Az élelmiszerekben ugyanis nem csak adalékanyagok, hanem szennyeződések is vannak, mint például permetezőszerek maradványai, nehézfémek, ipari szerek maradványai, melyek felerősíthetik egymást, "így megjósolhatatlan lesz a szervezetre gyakorolt hatásuk".

"Egészen elképesztő dolgokból nyernek ki aromákat. Az élelmiszermérnökök szakmája arról szól, hogy miként lehet rossz minőségű alapanyagból is élelmiszert csinálni. Például madártollból bonbont készítenek, vagy létezik a szimulált tojás, amiben tulajdonképpen semmi nincs, ami a valódi tojásra emlékeztetne" - hangsúlyozta InfoRádióban "A leves hazudik" című könyv fordítója, hozzátéve: az sem ritka, hogy eperaromát ausztrál fűrészporból állítanak elő.

Az ilyen aromák a legenyhébb esetben rosszullétet okoznak - mondta Benda Judit, példaként említve a glutaminsavat, amelyet nagyon sok élelmiszerben ízfokozóként alkalmaznak.

"Ez okozza az úgynevezett kínai étterem szindrómát, amikor zsibbadni kezd a tarkónk, kiszárad a szánk, fáj a lábunk és a hátunk" - fogalmazott a fordító, aki szerint ezek az anyagok károsíthatják a magzatot, az örökítőanyagot és rákot is okozhatnak.

"Vissza kellene térnünk anyáink, nagyanyáink konyhájához, amikor még természetes alapanyagokból fűztek. Nem versenyezhetünk a mélyhűtött pizzával és a porlevesekkel, de vajon mennyit ér az egészségünk?" - tette fel a kérdést Benda Judit.

Hanganyag: Boros Panna

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×