Infostart.hu
eur:
365.28
usd:
316.62
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

WC-ülőkét, bárdot és famedvét lopnak a turisták

Anyagi helyzettől függetlenül szeretnek lopni a szállodák vendégei - derült ki brit szociológusok vizsgálatából. A legkedveltebb tárgyak közé a szappan, törölköző és a hamutartó sorolható, ám volt olyan eset is, amikor a vendég egy famedvébe szeretett bele, és vitte haza emlékbe.

A szállodák vendégei leginkább a szappant, a törölközőt, a hamutálcát és a köpenyt lopják el távozásukkor. Brit szociológusok szerint a turisták 20 százaléka a WC-papírt is eltulajdonítja, függetlenül anyagi helyzetétől - olvasható a pravda.ru című orosz honlapon.

A brit hotelek összesített adatai szerint tavaly például kétmillió liter sampont loptak el a vendégek. Megesett az is, hogy a visszatérő vendégekről kiderült: kleptomániában, azaz lopási kényszerben szenvednek.

Vitték a házőrzőt is


Akadt olyan turista, aki a WC-ülőkét lovasította meg, míg a másik az ajtózárat szerelte le, vagy éppen a dekorációnak szánt bárdot vitte el. Az egyik szálloda bejelentése szerint pedig megtörtént, hogy ellopták a folyosót díszítő másfél méteres fából faragott medvét, a szálloda tulajdonosának élő kutyájával együtt.

A hatóságok szerint azonban komolyabb lopások sokszor rendkívüli kárt okoznak az érintett államoknak. A vámosok ugyanis vettek már el a turistáktól régészeti leleteket, meteoritok darabjait vagy éppen ritka növényeket, amelyek védelem alatt állnak.Norvégiában állítólag nem igazán lelkesednek a német turistákért, ugyanis azok "vad örömmel" lopják el a szamarak felbukkanására figyelmeztető úti táblákat. Az ausztriai hatóságoknak pedig azon fő a fejük, hogyan akadályozhatnák meg a Fucking nevezetű város névtáblájának az eltulajdonítását.

Próbálkoztak már azzal is, hogy a várost átnevezzék, ám ez nem sikerült, hiszen 800 éve fennáll. A szintén ausztriai Harakiri és Petting települések névtáblái azonban csodák-csodájára nem lettek népszerűek a külföldi vendégek körében.

Nem lop; elveszít

Visszatérve a szállodai lopásokhoz, sok esetben megtörténik, hogy a vendégek hagyják a hotelekben értékeiket. Volt, aki kontaktlencsét, műfogsort, műlábat vagy éppen műkezet felejtett a szállodában, de arról is beszámoltak már a hatóságok, hogy valaki a gyermekét felejtette a szállodában.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre fekvő Habarovszki határterületről, Komszomolszk-na-Amure városából érkeztek. Azt egyelőre nem erőstették meg, hogy valóban ukrán csapás miatt kapott-e lángra a finomító, Habarovszk ugyanis kívül esik minden ismert ukrán fegyver hatótávolságán. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ukrán drónok vették célba az orosz online kiskereskedő, a Wildberries Voronyezs megyei logisztikai központját, amely lángokba borult - írja a Kyiv Independent. Hétfőn este az ukrán légierő közölte, lezuhant egy ukrán MiG-29-es vadászgép Odessza régióban, miközben megpróbált kilőni egy célpontot a levegőben. A pilóta sikeresen katapultált, kórházban ápolják. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×