Infostart.hu
eur:
363.36
usd:
318.18
bux:
152195.2
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Jó kis téli leves

Alapja jófajta házi húsleves, amit vagy a mélyhűtőből varázsolunk elő, vagy az előző napi levesből különítettünk el, kifejezetten e célra. Az aktuális feladat tehát csak a gombóc elkészítése, ami nem lenne igazán tiroli, ha hiányozna belőle a pirított szalonna és hagyma.

Tiroli gombócleves

H o z z á v a l ó k :

1 vöröshagyma
6-7 dkg húsos füstölt szalonna
1 csokor petrezselyem
8 dkg vaj
35 dkg kenyérbél
2 tojás
2 dl tej
2 evőkanál világos sör
2 evőkanál finomliszt
1 csokor petrezselyem, só
1, 2 liter húsleves

A vöröshagymát lehéjazzuk, lereszeljük, a szalonnát kis kockákra vágjuk, a petrezselymet pedig felaprítjuk. A vajat egy serpenyőben megolvasztjuk, a hagymát, a szalonnát és petrezselymet rádobjuk, majd közepes lángon kevergetve néhány percig pirítjuk a kenyeret körömnyi kockákra, vágjuk, hozzáadjuk, és a lángot felerősítve még 3-4 percig sütjük.

A tojásokat a tejjel, a sörrel és a liszttel összekeverjük, majd a pirított kenyérkockákat
beledolgozzuk. . A masszából pingponglabdányi gömböket formálunk, és enyhén
sós, gyöngyözve forró vízben kb. 10 perc alatt kifőzzük. Közben a levest felforraljuk, a megfőtt gombócokat szűrőkanállal átemeljük bele.

Forrón, apróra vágott petrezselyemmel vagy metélőhagymával megszórva tálaljuk.

Elkészítési idő: 45 perc óra
Egy adag: 2876 kJ/688 kcal

Címlapról ajánljuk

„Sikerült már kinyitni az aktákat?” – Magyar Péter élesen válaszolt az ügyészségnek

„Amikor maffiózókat védelmeztek, nem vagytok ilyen önérzetesek” – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Legfőbb Ügyészség kedden késő este kiadott közleményére.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
A ChatGPT óta nem láttak ilyet - Egymásra licitálnak a profik ezért a részvényért!

A ChatGPT óta nem láttak ilyet - Egymásra licitálnak a profik ezért a részvényért!

Az elmúlt hetekben látványos fordulat bontakozott ki egy részvényben, amely mostanra az általunk korábban várt nagy kitörést is végrehajtotta. A háttérben olyan fejlemények állnak, amelyek alapjaiban írták át a cég megítélését, a profik pedig már egymásra licitálnak az új célárakkal. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×