Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
gyufa tűzgyújtás
Nyitókép: Pixabay

Felperzselte volna a múltját, nem sikerült

Vádat emeltek egy többszörösen büntetett előéletű nővel szemben, aki tavaly rá akarta gyújtani a házat korábbi élettársára Szegeden – közölte a A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán.

Grósz Tamás közölte, a nőt több ember sérelmére, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével és rongálás vétségével vádolják.

Az elkövető tavaly november elején korábbi élettársa otthonában töltötte az éjszakát. A vádirat szerint összeveszett egykori párjával és annak jelenlegi élettársával, akiket azzal fenyegetett meg, hogy rájuk gyújtja a házat.

A késő esti órákban a terhelt előbb volt párja alvó barátnője alatt gyújtotta fel az ágyat, majd a lakás más pontján is tüzet gyújtott. A ház lakóinak életét az mentette meg, hogy időben észlelték a tüzet, és sértetlenül az utcára tudtak menekülni.

Az ügyészség vádiratában, amennyiben a terhelt beismeri bűnösségét és lemond tárgyaláshoz való jogáról, tíz év szabadságvesztés kiszabását indítványozza.

A letartóztatásban lévő vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék határoz majd - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×