Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Nyitókép: Unsplash.com

38 és fél évet ült igazságtalanul börtönben, így érez most

Az ítéletet megsemmisítő végzés utáni nyilatkozatában Peter Sullivan úgy fogalmazott, hogy nincs benne sem düh, sem keserűség, mert "az igazság mindig kiderül és elhozza a szabadságot".

Csaknem négy évtizedet töltött rács mögött téves ítélet alapján egy brit férfi, akinek életfogytiglani börtönbüntetését kedden semmisítette meg a londoni fellebbviteli bíróság.

A most 68 éves Peter Sullivant 1986-ban mondta ki bűnösnek az északnyugat-angliai Liverpool koronabíróságának esküdtszéke egy 21 éves virágáruslány, Diane Sindall megerőszakolásában és brutális kegyetlenséggel elkövetett meggyilkolásában.

Sullivan a vizsgálati fogsággal együtt 38 évet, 7 hónapot és 21 napot töltött börtönben.

A fellebbviteli bíróság keddi végzésében azonban semmisnek mondta ki az 1987-ben hozott ítéletet, mindenekelőtt az azóta elvégzett DNS-vizsgálatok alapján, amelyek szerint az áldozat holttestén talált nyomok nem Sullivantől származtak.

Diane Sindall, aki virágárusi munkája mellett egy pubban is dolgozott, 1986. augusztus 2-án éjjel, munkaideje leteltével hazafelé autózott a Liverpool közvetlen közelében lévő Bebington kisváros környékén, amikor járművéből kifogyott az üzemanyag.

A fiatal nő a korabeli nyomozati adatok szerint gyalog indult egy közeli töltőállomás felé, amikor valaki megtámadta, egy közeli sikátorba hurcolta, megerőszakolta és brutális kegyetlenséggel meggyilkolta.

A nyomozók a gyilkosság másnapján megtalálták Diane Sindall ruháit, amelyeket valaki nem sokkal korábban felgyújtott. Peter Sullivanre azután terelődött a gyanú, hogy egyes szemtanúk látni vélték, amint a tűz helyszínének közeléből futva távozik.

Az ügyészség egyik legfőbb bizonyítékául az áldozat testén talált harapásnyomok szolgáltak, amelyekről a korabeli vizsgálat azt állapította meg, hogy megegyeznek Sullivan fogmintázatával.

A fellebbviteli bíróság keddi végzése szerint azonban ennek a bizonyítéknak a minősége is rendkívül gyenge volt, és semmiféleképpen sem volt perdöntőnek tekinthető.

Ennek ellenére az esküdtszék 1987-ben bűnösnek nyilvánította Sullivant, akit a bíróság életfogytig tartó börtönre ítélt.

Peter Sullivan mindvégig ártatlannak vallotta magát, és jogi képviselői útján több fellebbezést is beterjesztett, de az illetékes bűnügyi felülvizsgálati bizottság (Criminal Cases Review Commission, CCRC) többszöri elutasítás után csak tavaly, a DNS-vizsgálat eredménye nyomán utalta az ügyet az angol-walesi fellebbviteli bíróság elé.

Az ítéletet megsemmisítő végzés utáni nyilatkozatában Sullivan úgy fogalmazott, hogy nincs benne sem düh, sem keserűség, mert "az igazság mindig kiderül és elhozza a szabadságot".

A fellebbviteli végzés után ismertetett közleményében a területileg illetékes liverpooli rendőrség - amely annak idején a nyomozati vizsgálatot folytatta - hangsúlyozta, hogy a gyilkosság idején a DNS-vizsgálati módszerek még kezdetlegesek voltak, és ez a ma már létfontosságú bizonyíték annak idején nem állt a nyomozóhatóság rendelkezésére.

A rendőrség közölte, hogy a gyilkossági ügy kivizsgálását már 2023-ban újraindította, és azóta 260 férfit vetettek alá DNS-szűrésnek, de a minták egyikük esetében sem egyeztek.

Keddi szakértői nyilatkozatok szerint a brit bűnüldözés történetében valószínűleg Peter Sullivan töltötte a leghosszabb időt börtönben egy téves ítélet alapján.

Címlapról ajánljuk
Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Bár a 2026-os téli olimpián nem lesz ott sem a férfi, sem a női magyar jégkorong-válogatott, jelentős sportdiplomáciai sikert ért el ismét a hazai szövetség elnöke. Kolbenheyer Zsuzsanna az InfoRádióban elmondta, hogy az edzőképzés fejlesztését a megnövekedett gyereklétszám miatt kiemelt jelentőségűnek tartja a szakágban.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridában találkozhat holnap Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint délután 3 órakor, amelynek fő témája az lesz, melyik fél milyen területeket ellenőrizzen. Eközben masszív orosz drón-és rakétatámadás érte Kijevet szombat hajnalban, aminek hatására Kijev egy részén vészhelyzeti áramszünetet rendeltek el, lakóházak százai maradtak fűtés nélkül és Lengyelországban ideiglenesen két repülőteret is le kellett zárni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×