Infostart.hu
eur:
354.43
usd:
306.05
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Nyitókép: Chris Ryan/Getty Images

Letartóztatták az újpesti halálos baleset okozóját

Eltiltás alatt, részegen vezetett, egy ember halálát és két másik sérülését okozta. Beismerő vallomást tett.

A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint hétfőn halálos balesetet okozott Újpesten - közölte a Fővárosi Törvényszék szóvivője.

Szabó József Tamás elmondta: a nyomozási bíró a letartóztatást a szökés, az elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyével, továbbá azzal indokolta, hogy a férfi ellen több eljárás is van folyamatban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság korábban azt közölte: a 40 éves férfi - miután több napi rejtőzködés után csütörtökön Szigetszentmiklóson elfogták a rendőrök - beismerő vallomást tett. Kihallgatásán elismerte, hogy vezetéstől eltiltás hatálya alatt ült hétfőn a volán mögé, így okozott Újpesten balesetet.

Ügyvédje az RTL Híradónak azt mondta: védence azt vallotta, aznap feszült volt, mert szakítani akart vele a párja. Ezért inni kezdett,

5-6 üveg sört és rövid italokat fogyasztott.

A rendőrök a férfi elfogása után kábítószergyorstesztet alkalmaztak, amely pozitív eredményt mutatott. Az ügyvéd szerint ennek oka egy füves cigaretta volt.

Az RTL úgy tudja, a férfi próbaidőn volt, amikor bekövetkezett a baleset, kábítószer-birtoklás miatt ugyanis két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Korábban lopás, csalás, garázdaság és testi sértés miatt is indult ellene eljárás.

A baleset hétfő este fél nyolc körül történt: egy Mercedes R320 típusú személygépkocsi a főváros IV. kerületében, a Rózsa utcában, a Deák Ferenc utcai kereszteződésnél a piros lámpánál várakozó három autónak ütközött. Az egyik autó villanyoszlopnak csapódott, míg a másik két autó egy autóbusznak sodródott.

A balesetben hárman sérültek meg: egyikük a helyszínen meghalt, a másik két sérültet a mentők kórházba vitték.

A gyanúsított segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt, nem hagyta hátra az adatait és nem győződött meg a sérültek állapotáról - áll a rendőrség korábbi közleményében.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×