Infostart.hu
eur:
363.74
usd:
324.22
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz
Nyitókép: Mikael Vaisanen/Getty Images

Hajléktalanokat gyújtott fel - bíróság elé állítják

Különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség egy férfi ellen.

Az elkövető két hajléktalan társát felgyújtotta, szobatársát pedig egy vita hevében mellkason szúrta - közölte a Vas Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint a férfi 2022 augusztusában egy szombathelyi parkolóban együtt italozott társaival, ennek során öngyújtóval meggyújtotta az egyik ismerőse lábán lévő gézkötést. A lángok a sértett másik lábán lévő kötésre és a ruházatára is átterjedt, másod- és harmadfokú égési sérüléseket okozott. A sértett a kórházban később meghalt.

A vádlott tavaly októberben, Szombathelyen egy földön fekvő férfi ruházatát szintén meggyújtotta.

A sértettnek a földön hemperegve sikerült eloltania lángoló ruháit, ennek ellenére a hátán nyolc napon túl gyógyuló, súlyos égési sérüléseket szenvedett - olvasható a közleményében.

A vádlott ugyancsak 2022 októberében, a szombathelyi hajléktalanszállón szobatársával összeveszett, akit a vita hevében egy késsel mellkason szúrt - ismertette a főügyészség. A bántalmazott férfi nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett, de az eset körülményeire tekintettel a cselekmény életveszélyes helyzetet idézett elő, akár súlyosabb következményekkel is járhatott volna.

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Törvényszék fog dönteni - írták.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken csütörtök reggel az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek voltak az esések. A magyar tőzsde felülteljesítő volt a csütörtöki kereskedésben, a vegyes nemzetközi hangulat ellenére emelkedéssel zárta a napot a Budapesti Értéktőzsde, és mind a négy hazai blue chip árfolyama emelkedett. Az amerikai tőzsdék átmeneti lejtmenet után, ami elsősorban a tech papírokat, chipgyártókat, mesterséges intelligencia kapcsolt sztorikat érintette, végül összességében pluszban zártak. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×