Infostart.hu
eur:
386.35
usd:
330.8
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő
18 éven felülieknek
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot
bandit pulls out his pocket folding knife to threats. a robber with a knife in the hoodie. mafia.
Nyitókép: Diy13/Getty Images

Azt mondta, gyilkos akar lenni, majd megszurkálta egy késsel a diáktársát

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 19 éves diákkal szemben, aki tavaly ősszel, előre eltervezett „ölési szándékkal”, legalább másfél héten keresztül kalapáccsal, késekkel és ollóval a hátizsákjában járt iskolába, majd végül az egyik óra előtti szünetben késsel támadt rá egyik iskolatársára.

A vádlott egy I. kerületi középiskola tanulója volt; a fiúnak szélsőséges megnyilvánulásai voltak, ami miatt tanulótársai távolságot tartottak tőle, baráti kapcsolatai nem voltak – írta a főügyészség a csütörtöki közleményében.

Iskolatársai előtt többször tett rasszista jellegű, valamint szélsőséges eszmékkel való azonosulást tükröző kijelentéseket, továbbá előfordult olyan is, hogy megbotránkoztató, illetve erőszakos jellegű cselekményekről beszélt az iskolatársai előtt, vagy a mobiltelefonján ilyen tartalmakat mutatott nekik. A vádlott emellett egészségi okokból adódóan, tanulási nehézségekkel is küzdött – közölte a vádhatóság.

A fiú szeptember végén elhatározta, hogy embert fog ölni, és ezzel a szándékkal magához vett egy kalapácsot, két kést, valamint egy ollót. Azok egy hátizsákban minden nap nála voltak az iskolában is.

A vádlott 2022 októberének első napjaiban már többször tett olyan kijelentéseket a tanulótársai előtt, hogy

„gyilkos akar lenni, és van már pár ember, akit meg akar ölni”.

Végül 2022. október 10-én a reggeli órákban, az egyik óra előtti szünetben a hátizsákjából elővette az egyik kést és az ollót, azokat a ruházatába rejtette. Ezután odalépett három csoporttársához azzal a kérdéssel, hogy volt-e házi feladat, majd előkapta a kést, és azzal az egyik fiúra támadt, többször megszúrta. A támadást követően a vádlott eldobta a kést, majd elhagyta a tantermet és a folyosón várakozott.

A sértett egyik iskolatársa azonnal értesítette a mentőket, akik a sértettet kórházba vitték.

Az ügyészség közlése szerint a támadás – tekintettel az elkövetés eszközére, a támadás erejére, illetve a támadott testtájékra – alkalmas volt súlyos, vagy akár halálos kimenetelű sérülés okozására is, annak elmaradása kizárólag a szerencsés véletlennek volt köszönhető.

A Fővárosi Főügyészség a 19 éves fiút előre kitervelten elkövetett emberölés bűntett kísérletével vádolja, vele szemben fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban – áll a közleményben.

A Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum (BGSZC) a bűncselekmény napján közleményben tudatta, hogy az eset a BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumban történt.

Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt héten a geopolitikai hírekre figyeltek a befektetők, és úgy tűnik, hogy ez ezen a héten sem lesz másképp, hiszen a hetek óta tartó iráni tüntetések miatt Donald Trump állítólag katonai beavatkozást fontolgat az országban. Eközben az amerikai határidős indexekre az is nyomást helyez, hogy az amerikai jegybank elnöke ellen büntetjogi vizsgálat indult, amit Jerome Powell Donald Trump nyomásgyakorlásának és megfélemlítésének nevezett. Az ázsiai piacok eközben kis emelkedést mutatnak, Európában viszont inkább esésre lehet számítani.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×