Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: unsplash.,com

Ittasan driftelt a budapesti éjszakában a rendőrök szeme láttára, de nem adta ki – videó

A kényes manőverre – amit egy rendőrautó kamerája rögzített – múlt év márciusában került sor, a Dózsa György úton.

A vádirat szerint a 21 éves vádlott 2022. március 22-én este, a XIV. kerület, Dózsa György úton ittasan vezette az általa használt gépkocsit. Ennek során nagy sebességgel hajtott le a keresztező útról, gyorsan vette be a kanyart, az autójával megpördült, majd végül az úttest túloldalán, menetiránnyal szemben tudott csak megállni. A sofőr ezután leparkolt, majd kiszállt az autóból, és gyalog indult tovább.

A férfival szemben a manőverét észlelő járőrök intézkedtek, majd őt az illetékes rendőrkapitányságra előállították.

A vádlott a cselekményt megelőzően alkoholt fogyasztott.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő 21 éves férfit ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja. A kerületi ügyészség arra tett indítványt a vádiratban, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével hozzon érdemi döntést, a férfival szemben büntetővégzéssel pénzbüntetést szabjon ki, továbbá határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől – áll a Fővárosi Főügyészség közleményében.

Az alább látható, ügyhöz kapcsolódó felvételen – amit a rendőrautó kamerája rögzített – először a fent írt manőver, majd később a gyalog távozni próbáló vádlott is látható.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×