Infostart.hu
eur:
356.37
usd:
308.97
bux:
132231.01
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Nyitókép: Police.hu

Forgalommal szemben okozott balesetet, majd egyszerűen elhajtott – képek

A Nógrád megyei rendőrök viszont egy nap alatt sikeresen beazonosították és előállították.

Egy 52 éves férfi haladt személygépkocsival október 26-án 11 óra körüli időben a 21-es számú főúton Salgótarján irányába, amikor Pásztó közelében észlelte, hogy vele szemben egy gépjármű közlekedik. A baleset elkerülése érdekében a gépkocsi kormányát elrántotta, a sávokat elválasztó szalagkorlátnak ütközött, majd az út szélén állt meg.

A baleset során a gépkocsivezető megsérült és jelentős anyagi kár keletkezett.

A balesetet okozó sofőr megállás nélkül továbbhajtott Hatvan irányába, a forgalommal szemben. A Nógrád Megyei Rendőr Főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai a sikeres adatgyűjtést követően beazonosították és lakásán elfogták azt a 71 éves férfit, aki a 21-es úton a forgalommal szemben közlekedve járművével a balesetet okozta.

Police.hu
Police.hu

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály vizsgálói a férfit segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárásban hallgatták ki.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy bűncselekményt követ el, ha a közlekedési balesettel érintett jármű vezetője a helyszínen nem áll meg, illetve eltávozik, mielőtt meggyőződne arról, hogy valaki megsérült-e!

Police.hu
Police.hu

A KRESZ előírása szerint közúti baleset esetén a jármű vezetője – függetlenül attól, hogy ki okozta a balesetet – köteles azonnal megállni, a baleset során megsérült személyek részére segítséget nyújtani, és az esetleges további balesetek elkerülése érdekében minden tőle telhetőt megtenni. Ha a baleset személyi sérülést okozott, a balesetről a rendőrséget haladéktalanul értesíteni kell, és a lehetőségekhez képest gondoskodni kell a nyomok megőrzéséről.

A helyszínt csak az intézkedő rendőr engedélyével szabad elhagyni.

Fontos, hogy személyi sérülésnek minősül már az is, ha az érintettek közül valaki fájdalomra, mozgási nehézségre vagy rosszullétre panaszkodik.

Baleset, illetőleg személyi sérülés észlelése estén tehát legfontosabb, hogy kezdje meg az elsősegélynyújtást, majd hívja a 112-es központi segélyhívószámot – írták.

Címlapról ajánljuk
Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

A szerdai kormányülésen a kabinet többek között arról is döntött, hogy 3,4 milliárd forintnyi rendkívüli forrást biztosít a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására – derül ki a miniszterelnök Facebook-bejegyzéséből.

Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét

Egy háború legtöbbször nem statikus, hanem dinamikus, a jelenlegi szakasz azonban egyértelműen Ukrajnának kedvez, de ez nem jelenti azt, hogy Oroszország számára elúszott volna a háború – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Arról is beszélt, hogy az ukránok a drónhasználatban, a technológia és a mesterségesintelligencia-képességek terén kerültek fölénybe az oroszokkal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Tegnap megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten, ami végül felemás záráshoz vezetett, és Ázsiában is az eladók voltak ma fölényben. Európában szintén egyre rosszabb a hangulat, ez alól a magyar tőzsde sem kivétel, itthon a Mol vezeti az esést. Tovább rontotta a hangulatot, hogy Donald Trump jelezte: túl régóta húzódnak az Iránnal folytatott tárgyalások, és további lépéseket helyezett kilátásba az elnök. Javította viszont a képet, hogy a legfrissebb adatok alapján, meglepetésre a maginfláció csak kismértékben emelkedett Amerikában, ami ad némi mozgásteret a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×