Infostart.hu
eur:
354.24
usd:
310.05
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál

Bosszúból bombariadóval „robbantotta” az eljegyzési bulit

A Berettyóújfalui Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel döntött a vádlott ügyében.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és egy ismerőse 2021. október 16-án este hat körül értek Pocsajra a munkából, majd iszogatni kezdtek. Már hazafelé tartottak, amikor a település rendezvényházához értek, ahol zeneszóra lettek figyelmesek. A vádlott és az ismerőse szerettek volna bemenni az épületbe, azonban az ott tartózkodó, eljegyzésen résztvevő személyek ezt nem engedték meg, s szóváltás alakult ki közöttük.

Ezen feldühödött az ittas vádlott, majd odament a rendezvényház közelében lévő nyilvános telefonfülkéhez, és felhívta a rendőség segélyhívó központját azzal, hogy

„Pocsajban az IKSZT Teleházban bombát rejtettem el. Viszhall, mindenki meghal.”

A bejelentést követően a helyszínre kiérkező rendőri egységek lakosságvédelmi intézkedést hajtottak végre, az eljegyzési ünnepséget pedig félbeszakították. Az ott tartózkodó 23 vendégnek el kellett hagyni az épületet annak érdekében, hogy azt a rendőrség átvizsgálhassa.

A bombakutatás és a rendőri intézkedések során megállapítást nyert, hogy a bejelentés valótlan, ezt követően rövid időn belül azonosították és elfogták a vádlottat, akinek a közveszéllyel járó esemény bekövetkeztével fenyegető állítása alkalmas volt a köznyugalom megzavarására.

A Berettyóújfalui Járásbíróság közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt a vádlottal szemben 312 óra közérdekű munka büntetést szabott ki. A döntés jogerős – olvasható a Debreceni Törvényszék közleményében.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×