eur:
413.13
usd:
399.15
bux:
79243.31
2024. december 19. csütörtök Viola
Prison concept. Jail bars and metal handcuffs on the floor, dark background. 3d illustration
Nyitókép: Rawf8/Getty Images

Újabb fejlemény a Katzenbach Imre-gyilkosság ügyében

Három embert ismét letartóztattak.

Újra letartóztatta a bíróság a Katzenbach Imre volt labdarúgó megölésével gyanúsított három férfit - derült ki a fővárosi főügyész közleményéből. Ibolya Tibor ugyan nem nevezte meg az áldozatot, de az általa küldött szövegben megjelölt korábbi letartóztatás időpontja és a bűncselekmény leírása alapján a volt MTK-játékos feltételezett gyilkosairól van szó.

A főügyész emlékeztetett: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája folytat eljárást az ügyben, amelyben a három gyanúsított május 13-án került letartóztatásba. A főügyészség legutóbbi, a letartóztatás meghosszabbítására irányuló indítványát a nyomozási bíró november 14-én elutasította, és a gyanúsítottakat - lakásra korlátozott, nyomkövető eszközzel biztosított - bűnügyi felügyelet alá helyezte.

A döntés ellen a Fővárosi Főügyészség fellebbezett, mivel határozott álláspontja, hogy a szökés, elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének megakadályozására kizárólag a legsúlyosabb kényszerintézkedés, a letartóztatás alkalmas.

A másodfokú bíróság osztotta a főügyészség álláspontját, az első fokú végzést megváltoztatta és mindhárom gyanúsítottat ismételten letartóztatásba helyezte. Az indokolásában a Fővárosi Törvényszék is kimondta, hogy a letartóztatás csak végső esetben alkalmazható kényszerintézkedés, de jelen esetben elkerülhetetlen - írta közleményében Ibolya Tibor.

A Fővárosi Törvényszék a májusi letartóztatáskor közölte: a megalapozott gyanú szerint a sértett egy olyan cég ügyvezetője volt, amelyet egy másik vállalkozás vezetői azért hoztak létre, hogy fiktív számlákat állítson ki nekik.

A sértett az általa vezetett - de ténylegesen az alapítók irányítása alatt álló - cégek számlájáról 2009 áprilisában több mint félmilliárd forintot vett fel, majd külföldre távozott. Az alapítók egy ismerősüket azzal bízták meg, hogy kerítse elő a sértettet, és hozza vissza Magyarországra.

Mire a sértettet megtalálták és hazahozták, addigra már felélte a pénz nagyobb részét. Ezután az alapító vállalkozás vezetői megbízást adtak az ismerősüknek, hogy ölesse meg a sértettet, mert attól tartottak, hogy terhelő vallomást tehet rájuk a cégükkel szemben folyó büntetőeljárásban.

A gyilkosság megszervezését elvállaló ember egy régi barátját és vadásztársát bízta meg a végrehajtással. Utóbbinak azt ígérte, hogy élete végéig ingyen vadászhat a megbízójához köthető területen, harmadik társuk pedig hárommillió forintért csatlakozott.

Az elkövetők a sértettet egy külterületre vitték, ahol több ütést mértek a fejére, majd a már előre kiásott gödörbe helyezték, és földdel befedték.

Az áldozatot 2015. augusztus 31-én - 2009. október 15-i hatállyal - holtnak nyilvánították. Földi maradványait a nyomozó hatóság 2020. október 22-én találta meg.

Az emberölés végrehajtásával meggyanúsítottak cselekménye - bizonyítottság esetén - társtettesként, előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés, míg harmadik társuk tette felbujtóként, előre kitervelten és aljas indokból elkövetett emberölés megállapítására alkalmas, amelyért akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

A hvg.hu 2010 március végén írt arról, hogy titokzatos módon eltűnt Katzenbach Imre, az Eclipse-ügyben körözött volt MTK-s labdarúgó, a férfinak - gépkocsiját és személyi iratait hátrahagyva - veszett nyoma, néhány nappal születésnapja után. A sportoló 1964. szeptember 20-án született.

Az Eclipse-ügy 2010 március közepén robbant ki, miután az akkori Vám- és Pénzügyőrség sajtótájékoztatón számolt be az ügy felderítéséről. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a 45 éves, sülysápi kötődésű Katzenbach Imre neve mintegy két hónappal korábban - vagyis mintegy három hónappal az eltűnését követően - merült fel az egyik céggel kapcsolatban. A vámosok szerint megalapozottan gyanúsítható bűncselekményben való aktív részvétellel, ugyanis mintegy félmilliárd forint került a bankszámlájára.

A 2005 és 2009 között nagy értékű informatikai, gépkocsik eredetiségvizsgálatára és biometrikus útlevelek elkészítésére kiírt közbeszerzési pályázatokon nyerő cég vezetői a tízmilliárdos nagyságrendű árbevételük után fizetendő áfa mértékének csökkentéséért 2006 után fiktív szerződések, teljesítési igazolások, számlák segítségével formálisan alvállalkozókat vontak be, akiknek fizettek, majd ezeket az összegeket rövidesen továbbutalták és készpénzben felvették. Így több mint egymilliárd forintnyi adót nem fizetett be az Eclipse a költségvetésbe. A büntetőper 2012 márciusában kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken. A vádiratban többször az egyik alvállalkozó cég ügyvezetőjeként említették Katzenbach Imrét, aki ismeretlen helyen tartózkodik.

Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×