Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
325.72
bux:
143264.15
2026. november 6. péntek Lénárd
Az ítéletet hallgatja a 2013-ban volt barátnőjét lúggal leöntő és bántalmazó orvos (j) a Fővárosi Ítélőtábla tárgyalótermében 2018. február 22-én. A férfit kilenc év szabadságvesztésre ítélte és végleg eltiltotta orvosi hivatásától a bíróság.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Végleg vége: az utolsó pontot is kitették a lúgos orvos ügyében

Az Alkotmánybírósághoz fordult Bene Krisztián a nyolc és fél éve történt a bűntény ügyében, de elutasították a panaszát.

Bene Krisztián 2013. március 12-én támadta meg volt barátnőjét, miután a nő pár hónappal korábban szakított vele. Renner Erikát megkötözte, elkábította, és maró lúgot locsolt a nő nemi szervére és annak környékére. A Budai Irgalmasrendi Kórház volt kórházigazgatóját összesen hatszor ítélték el. 2018-ban jogerősen 11 év börtönbüntetést kapott, és örökre eltiltották az orvosi hivatástól – idézi föl a nagy nyilvánosságot kapó ügyet a Telex.

Bene a Kúria 2018-as jogerős ítéletével szemben aztán először 2019 októberében nyújtott be alkotmányjogi panaszt, amit elutasítottak, majd újra próbálkozott, a lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián azt szerette volna elérni, hogy a bíróság vizsgálja felül a korábban hozott ítéletét, a Kúriának pedig kötelessége felülvizsgálni a korábbi ítéletet, ha az Alkotmánybíróság (AB) a panasz bármely részletének helyt ad. Ám

az Alkotmánybíróság elutasította Bene Krisztián panaszát.

A panasz az ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányult, ám – hosszú jogi érvelés mellett – az AB rögzítette, hogy önmagában az a körülmény, hogy az indítványozó nem ért egyet a bíróságok döntésével és annak indokolásával, nem elégséges érv a támadott döntés alaptörvény-ellenességének alátámasztására. Márpedig sem a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, sem alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés nem merült fel – írja a portál.

2020. november 25-én a Fővárosi Törvényszék úgy döntött, hogy Benének 25 millió forint kártérítést is kell fizetnie Renner Erikának, „amiért megsértette a nő testi épségéhez és egészséghez fűződő jogát”. A jogerős ítéletben szereplő 15 napnál jóval többet, több mint két hónapot kellett arra várni, hogy Renner Erika számlájára átutalják a kártérítési ügyében megítélt 25 millió forintot és az azzal járó perköltséget.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×