Infostart.hu
eur:
386.16
usd:
331.6
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: Pixabay

Leszoktak veszedelmes kedvtelésükről az unokázós csalók

A BRFK most azt árulja el, hogy sikerült komoly eredményeket elérni ezen a területen.

Jelentős eredményeket ért el a Budapesti Rendőr-főkapitányág (BRFK) az úgynevezett unokázós csalások terén, 2020-ban két bűnszervezet több mint nyolcvan tagját fogták el, köztük az irányítókat és szervezőket - nyilatkozta a Terdik Tamás, a BRFK vezetője a Magyar Nemzetnek.

A rendőrfőkapitány a lap hétfői számában megjelent cikkben elmondta: az idős emberek megtévesztésére szerveződött bűnözői körök által elkövetett bűncselekmények felderítésére 2018 novemberében hoztak létre egy speciális, tizenkét fős nyomozócsoportot.

Tavaly nemzetközi együttműködéssel egy, az Egyesült Királyságból irányított banda két fejéig is eljutottak. Két év alatt a csalóktól több mint 51 millió forintot és ékszereket foglaltak le, így

számos becsapott idős embert kártalanítani tudtak

- közölte.

Terdik Tamás kitért arra, hogy a nyomozócsoport megalakulása óta az unokázós módszerrel elkövetett csalások száma 66 százalékkal csökkent, ami egyrészt az eredményes felderítésnek, másrészt a hatékony bűnmegelőzési kommunikációnak köszönhető.

Ha próbálkoznak is még ilyen módszerrel, a kiszemelt áldozatok egyre többször ismerik fel a csalás jeleit és szakítják meg a bűnöző telefonhívását - mutatott rá.

Drog

A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekről szólva Terdik Tamás azt közölte: a BRFK elsődleges célpontjai a kábítószer-terjesztők. Tavaly mintegy 350 kilogramm különböző fajtájú kábítószert vontak ki a forgalomból, amelynek feketepiaci értéke megközelíti az 1,4 milliárd forintot.

A keresleti oldal visszaszorítására teljesen újszerű prevenciós programot dolgoztak ki, amelyben hiteles emberek - korábbi kábítószer-fogyasztó fiatalok, érintett szülők és pedagógusok mellett ismert toxikológus, színész, élsportoló - szólalnak meg, és mondják el tapasztalataikat a drogfogyasztás veszélyeiről - mondta a rendőrfőkapitány a lapnak, hozzátéve: a 2019/20-as tanévben több ezer diáknak, szülőnek és pedagógusnak tudtak ilyen prezentációt tartani, és a koronavírus-járvány visszaszorulásával ezt folytatják majd.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×