eur:
394.28
usd:
371.47
bux:
66497.82
2024. április 16. kedd Csongor
Nyitókép: Pixabay

Harminc évvel ezelőtti emberölés ügyében emelt vádat a Fővárosi Főügyészség

A vád szerint egy valutaváltással foglalkozó jordán férfi megölte szír ismerősét, hogy megszerezze értékeit.

A vádirat szerint a jordán állampolgárságú, jelenleg 51 éves vádlott 1991 elejétől Magyarországon élt magyar feleségével. Valutaváltással foglalkozott, ennek kapcsán ismerkedett meg az ügy sértettjével, egy szír férfival - olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.

A vádlott 1991 augusztusában azzal kereste meg egy másik szír ismerősét, hogy tudomása van arról, hogy a pénzváltással foglalkozó sértett nagyobb összegű készpénzt tart magánál. Beavatta társát a tervébe, hogy a pénz megszerzése érdekében a sértettet összeismertetik egy magyar lánnyal, akinek segítségével a sértettet egy elhagyatott helyre csalják, ahol altatószerrel elkábítják és elveszik az értékeit. A két férfi bevonta tervébe női bűntársukat, aki anyagi ellenszolgáltatás fejében vállalkozott arra, hogy részt vesz a bűncselekmény elkövetésében.

A megbeszélteknek megfelelően 1991. szeptember elején a nő egy XV. kerületi presszóban megismerkedett a férfival, akivel ezután több alkalommal találkozott és szórakozott.

A vád szerint a nő 1991. szeptember 8-án az esti órákban is találkozott a sértettel, beült az autójába és - a vádlott előzetes útmutatása alapján - a XVI. kerületbe, a Szlovák utca és a Csömöri út kereszteződésébe vitette magát, ahol egészségügyi okokra hivatkozva a sértettel együtt kiszállt a kocsiból, és az út menti fák közé ment.

A vádlott és társa követte őket. A vádlott és a sértett között előbb szóváltás, majd verekedés alakult ki, és a vádlott egy késsel megszúrta a férfit, aki a földre esett. A vádlott átkutatta a sértett ruháját és elvette a megtalált 1600 forintot.

A sértett a bántalmazás következtében a helyszínen meghalt. A vádlott két társa az emberölésben nem vett vészt, és nem is tudtak arról, hogy a jordán férfi az értékeket akár a sértett halála árán is megszerzi, ők kizárólag az értékek elvételében való közreműködésbe egyeztek bele. A vádlott a sértettől elvett - annak vérével szennyeződött - pénzt átadta a szír társának, majd a helyszínről a sértett gépkocsijával távoztak.

Mivel a gépjármű világítása nem volt bekapcsolva, nem sokkal később a Csömöri úton egy rendőrautó megpróbálta megállítani őket, a vádlott azonban nem állt meg. A nagy sebesség miatt egy közlekedési lámpának ütköztek, innen gyalogosan menekültek tovább. A rendőrök végül a vádlott férfi társát elfogták, és nála a sértett vérével szennyezett pénzt is megtalálták.

A vád szerint a vádlott később visszament a tetthelyre, ahonnan a sértett holttestét elszállította, majd ismeretlen helyen elrejtette, a sértett földi maradványai így nem kerültek elő. A vádlott az elkövetés után ismeretlen helyre távozott. A fővárosi rendőrök a korábban - elfogatóparancsok kibocsátása mellett - felfüggesztett nyomozást 2018-ban folytatták, és ez alapján megtörténhetett a vádemelés - közölte Ibolya Tibor főügyész.

Az eljárásban távollevő vádlottal szemben a Fővárosi Főügyészség nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. Két társát az ügy kapcsán, külön eljárásban már jogerősen elítélte a bíróság, csoportosan elkövetett rablás miatt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
24 órás megfigyelés alatt az M85-ös alagút - bemutatjuk a technológiát

24 órás megfigyelés alatt az M85-ös alagút - bemutatjuk a technológiát

Előreláthatóan év végén adják át az év egyik legizgalmasabb hazai útépítési projektjét, az M85-ös gyorsforgalmi út zárószakaszán épülő Bécsi-dombi alagutat. Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában megvalósuló Fertőrákos csomópont-Sopron országhatár között elhelyezkedő 780 méter hosszú alagút építési munkálatait a szokásosnál gondosabban felügyelik. Az M6-os autópálya építése során bekövetkezett balesetek miatt a kivitelező határozott elvárása volt, hogy folyamatosan és valós időben ellenőrizhető legyen a természeti és az épített környezet állapota, elkerülhetővé téve így a szerencsétlenségeket és a baleseteket. A Portfolio Nánási Gergely üzletfejlesztési menedzsert és Buday Bence marketing tanácsadót, a monitoring rendszert fejlesztő és üzemeltető vállalkozás szakembereit kérdezte a részletekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×