Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Késelés Budapesten, egy fiatal férfi az áldozat

Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy 23 éves férfi, akit támadója - szóváltás után - Zuglóban, egy buszmegállóban szúrt meg.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte: pénteken nem sokkal 23 óra után kapták a bejelentést, hogy a XIV. kerületben, a Hungária körút és a Thököly út kereszteződésében lévő buszmegállóban megszúrtak egy fiatalembert.

A rendőrök a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőt, egy 52 éves budapesti férfit. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztály nyomozói életveszélyt okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, és őrizetbe vették.

A gyanúsított részben beismerő vallomást tett - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×