Infostart.hu
eur:
362.57
usd:
322.41
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: police.hu

Új, életveszélyes dizájnerdrog jelent meg a magyar kábítószerpiacon

A rendőrség információi szerint már tizenegy ember haláláért felelős - hangzott el a rendőrség keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Csákó Ibolya alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság kiemelt főreferense elmondta: egy miskolci, lyukóvölgyi haláleset nyomán azonosították az új pszichoaktív anyagot a szakértői intézetben. A szakértők ezt követően megvizsgálták májusig visszamenőleg a gyanús eseteket és megállapították, hogy tizenegy haláleset köthető a bika nevű anyaghoz.

Mint mondta, az elhunytak többsége drogfogyasztó múlttal rendelkezett, a halált megelőzően fáradékonyak voltak, szívtájéki fájdalomra, légzési nehézségre panaszkodtak,

a halál előtt görcsös rohamuk volt, több esetben őrjöngtek.

A legfiatalabb elhunyt 23 éves volt, a legidősebb 36 éves, a halálesetek zöme Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt, de volt Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Tolna megyében, valamint a fővárosban is.

Az áldozatok "varázsdohányban" vagy "herbálban" szívták el a dizájnerdrogot. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök az év eleje óta dolgoznak azon, hogy azonosítsák az úgynevezett számozott utcákban és a Lyukóvölgyben megjelenő dílereket - ismertette -, és elfogták azt a három férfit is, aki a gyanú szerint a "varázsdohányt" eladta a 23 éves lyukóvölgyi áldozatnak.

Csesztregi Tamás, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Kábítószervizsgáló Szakértői Intézet igazgatója elmondta, hogy a vegyület a szintetikus kannabinoidok családjába tartozik. Tapasztalatuk szerint általában egy domináns hatóanyag van forgalomban az utcán, amelyet időnként lecserélnek. Ez történt most is, az új anyag neve "4fmdmb-bica", amely kémiai szerkezetében csak kicsit tér el a korábbi domináns hatóanyagtól, de több halálesetért felelős.

Horváth Gergely Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzeti Drog Fókuszpontjának vezetője arról beszélt, hogy a szintetikus kannabinoidokkal dohányt (ez a "varázsdohány") vagy más növényt (ez a "herbál") itatnak át, és cigarettába csavarva elszívják. A szer hatása eltér a marihuánáétól, annál erősebb, és gyakrabban okoz rosszullétet. A fogyasztása fokozottan jellemző a vidéki szegregátumokban, a nagyvárosi slumokban (nyomornegyedekben), a hajléktalanok vagy más hátrányos helyzetű emberek körében. Ezeknek a szereknek a fogyasztása az ismeretlen hatóanyag és változó összetétel miatt különösen kockázatos.

Évente 30-40 haláleset közvetlen oka a kábítószer-fogyasztás. Az európai társszervek, nemzeti drogfókuszpontok jelentése szerint évente 30-40 új vegyület jelenik meg a dizájnerdrogok piacán, idén már 18-at regisztráltak - ismertette.

Csákó Ibolya kérdésre válaszolva elmondta: akár

már "egy fröccs áráért" hozzájuthatnak a fogyasztók az új pszichoaktív szerekhez,

Horváth Gergely Csaba hozzátette: a szintetikus kannabinoid grammja 1300-1500 forint között van, és ebből öt cigarettát lehet sodorni. A szakértők szerint a koronavírus-járvány, illetve a rendőrségi lefoglalások miatt az utóbbi időben felment a kábítószerek ára. A rendőrségnél évente 8 ezer kábítószerrel kapcsolatos büntetőeljárás indul, de a csekély mennyiségű új pszichoaktív szer birtoklása szabálysértés és nem jelent meg ebben a statisztikában - közölte.

Csákó Ibolya közölte azt is, hogy

az új hatóanyag, a "4fmdmb-bica" Kínából érkezett.

Csesztregi Tamás ezt kiegészítve elmondta, hogy a vegyületek alapmodelljeit a gyógyszerkutatásban fejlesztették ki, és bár a hatásaik, mellékhatásaik miatt lemondtak az esetleges használatukról, ezek lettek a modelljei az új pszichoaktív szerek anyagcsaládjának, amelyeket továbbfejlesztenek az illegális laborokban.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×