Infostart.hu
eur:
386.14
usd:
330.98
bux:
118287.08
2026. január 13. kedd Veronika

Késelés történt egy munkásszállón

A csepeli körzeti megbízottak elfogták azt a férfit, aki egy munkásszállón szóváltást követően egy késsel megszúrta vitapartnerét.

A nyomozás adatai szerint a 48 éves budapesti Sz. Ferenc szombaton egy csepeli munkásszállón szóváltásba keveredett egy férfival, majd magához vett egy konyhakést, azzal mellkason szúrta és távozott a helyszínről – írja a Police.hu.

A sérültet – aki ekkor már életjelet nem mutatott – a munkásszálló egyik lakója találta meg és azonnal megkezdte az újraélesztést, míg egy másik lakó értesítette a rendőrséget. A kiérkező járőrök átvették az újraélesztést és a mentők kiérkezéséig folytatták a sérült ellátását.

A csepeli körzeti megbízottak eközben megkezdték az elkövető felkutatását és személyleírás alapján rövid időn belül a Szent Imre téren elfogták Sz. Ferencet.

A férfi ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt indított eljárást, akit gyanúsított kihallgatását követően őrizetbe vettek és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Megütötte az infláció a nyugdíjasokat, de végül mégis jóra fordult a történet

Megütötte az infláció a nyugdíjasokat, de végül mégis jóra fordult a történet

4,4%-kal emelkedtek a fogyasztói árak 2025-ben, a nyugdíjas infláció pedig 4,5% volt – derül ki a KSH által közölt friss adatokból. Ez a drágulási ütem jócskán meghaladta az év elején megvalósult 3,2%-os nyugdíjemelést, kiegészítő nyugdíjemelésre pedig csak novemberben került sor, így a nyugdíjasok az év nagy részében valamivel rosszabb anyagi helyzetben voltak, mint 2024-ben. Az őszi juttatások, azaz a 30 ezer forintos élelmiszer-utalvány és az 1,6%-os visszamenőleges nyugdíjemelés hatására azonban lényegesen javult a kép, így az egész évben kézhez kapott összes juttatás inflációval korrigált ("reál") értéke végül meghaladta a megelőző év szintjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×