Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Nőket ütött meg az utcán, így bukott le a debreceni gyilkos

Három nőt és egy kislányt vágott arcon Debrecenben. Amikor a rendőrök bevitték, bevallotta, hogy ő ölt meg egy 55 éves nőt a Nagyerdőben.

 Más erőszakos bűncselekmény miatt őrizetbe vették a debreceni Nagyerdőben történt emberölés feltételezett elkövetőjét, aki később bevallotta a gyilkosságot is - tette közzé a police.hu oldalon a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szombat hajnalban.

Hétfő délután járókelők találtak rá a debreceni Nagyerdőben egy holttestre. Az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy az 55 éves nő halálát idegenkezűség okozta - olvasható a közleményben.

K. Attilát kedden azért fogták el a járőrök, mert aznap este Debrecenben az utcán

minden előzmény nélkül ököllel állon, illetve arcon ütött három nőt és egy kislányt.

A 32 éves férfit súlyos testi sértés kísérletének alapos gyanúja miatt őrizetbe vették, és a bíróság pénteken elrendelte az előzetes letartóztatását.

A Hajdú-Bihar megyei nyomozók pénteken emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a férfit, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését.

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Figyelmeztet a hírszerzés: fű alatt indított támadást Oroszország a nyugati nukleáris létesítmények ellen

Figyelmeztet a hírszerzés: fű alatt indított támadást Oroszország a nyugati nukleáris létesítmények ellen

Orosz hekkerek az elmúlt egy évben atomkutatókat, védelmi vállalatokat és kormányzati alkalmazottakat vettek célba egy kiterjedt kiberkémkedési kampányban. Ez derül ki magánvállalatok elemzéseiből és több nyugati hírszerző ügynökség csütörtökön kiadott figyelmeztetéséből. A támadások célpontjai arra utalnak, hogy a Kreml a magfúziós technológia iránt érdeklődik, valamint olyan információkat gyűjt, amelyek segíthetik az Ukrajna ellen vívott háborúját - jelentette a CNN.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×