Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Vita során fojtotta meg apját az elítélt férfi

Jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy törökszentmiklósi férfit, aki 2015-ben megölte idős édesapját.

A táblabíróság emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek az 51 éves vádlottat, döntésével helybenhagyva az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítéletét.

A férfi 78 éves édesapjával együtt lakott egy törökszentmiklósi házban. Korábban mindketten rendszeresen italoztak, de 2015-ben a sértett már nem fogyasztott alkoholt. Az apa próbálta lebeszélni fiát az italozásról, de a vádlott ezt kötekedésként fogta fel, emiatt gyakoriak voltak köztük a veszekedések.

A vádlott 2015. december 15-én délután ittasan ment haza, de még tovább akart inni, ezért ismét elment egy kocsmába, ahonnan este már részegen tért vissza. Az apja ezt szóvá tette, ezért veszekedni kezdtek. A fiú többször fejen ütötte az apját, aki ettől a kanapéra esett. A vádlott ezután két kézzel megragadta apja nyakát, és legalább öt percig szorította, amíg az idős férfi már nem mozdult.

Amikor a vádlott látta, hogy az apja nincs eszméleténél, egy vödör vizet öntött rá, de a férfi erre már nem reagált. A fiú ekkor a szomszédba ment segítségért, ahonnan mentőt hívtak, de már nem tudtak az apán segíteni.

A vádlott az eljárás során beismerő vallomást tett.

Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány:  Sonnevend Pál az új alkotmánybíró jelölt, kiderült, hogy és mikor válnak megismerhetővé a kórházi fertőzések

Tisza-kormány: Sonnevend Pál az új alkotmánybíró jelölt, kiderült, hogy és mikor válnak megismerhetővé a kórházi fertőzések

A Belügyminisztérium által indított átvilágítás eredményeként a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség felmondott egy nettó 1,5 milliárd forint értékű, a Lounge-cégcsoporttal kötött szerződést – közölte Pósfai Gábor belügyminiszter. A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Kapitány István miniszter bejelentette, hogy az Eximbank után a tárcájához tartozó összes állami vállalat átvilágítása következik. Vitézy Dávid közlekedési miniszter a Volán fóti javítóközpontjában járt, ahol 290, alkatrészhiány miatt álló buszról és lejárt szerződésekről számolt be. Eközben Orbán Viktor hosszú idő után először ellenzéki pozícióból szólal fel Tusványoson: a Závecz Research friss mérése szerint a Fidesz 19, a Tisza Párt 74 százalékon áll a biztos szavazók körében. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×