Infostart.hu
eur:
363.83
usd:
318.31
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Így találhatja meg ellopott autóját

A fővárosi rendőrök elfogtak két dunavarsányi férfit, akik lopott autókat szereltek szét, majd az alkatrészeket totálkáros autókba rakták át. Az egyik megbízójuk feladta magát, társát még keresi a rendőrség.

A 45 éves B. István és a 25 éves H. István dunavarsányi lakosok 2016 novemberében két, fővárosból ellopott autót vettek át két budapesti férfitól. A 38 éves H. Gyula, valamint a 45 éves Kovács Kálmán pénzt ígért a két gyanúsítottnak cserébe azért, hogy az Újbudáról és Pesterzsébetről ellopott autókat dunavarsányi autószerelő műhelyükben szétszerelik, és az alkatrészeket balesetben összetört autók üres karosszériavázába beépítik.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának munkatársai 2016. november 21-én B. Istvánt és H. Istvánt bűncselekmény elkövetése közben a műhelyben tetten érték, majd előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki.

Velük szemben orgazdaság bűntett és más bűncselekmények miatt folyik nyomozás.

Az ügyben megbízóként szereplő H. Gyula 2016. november 26-án délután önként feladta magát a rendőrségen. A férfi elszámoltatása folyamatban van.

Kovács Kálmán felkutatására tett intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre, ezért ellene a rendőrség országos elfogatóparancsot bocsátott ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a képen szereplő Kovács Kálmánt felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, a 01000/2904/2016. bűnügyi számra hivatkozva hívja a 06-1-461-5170 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámon, a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.​

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: fontos bejelentések érkeznek ma, újabb közéleti ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentések érkeznek ma, újabb közéleti ügyekben indul eljárás

Csütörtökön 12:30-kor kormányszóvivői tájékoztatót tartanak, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tervez, szóba kerülhet az államfő-jelölési folyamat, a Baross Gábor vasútfejlesztési program, valamint az uniós források lehívásához szükséges jogalkotási lépések is. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat. A legfőbb ügyészi posztról szerdán lemondott dr. Nagy Gábor Bálint, ami szintén a tájékoztató témái között szerepelhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×