Infostart.hu
eur:
363.93
usd:
319.14
bux:
143278.78
2026. július 22. szerda Magdolna

Rendőrkézen a többszáz milliós pénzmosás gyanúsítottjai

Majdnem háromszáz millió forintos pénzmosás ügyében indítottak eljárást a nyomozók - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Azt írták, hogy két nőt és négy férfit hallgattak ki az esettel összefüggésben.

A gyanúsítottak tavaly júliusban és augusztusban többször vettek át olyan cégeket, amelyek bűncselekmények elkövetéséből származó pénzeket fogadtak külföldről. A cégek bankszámlái felett teljes körűen rendelkeztek, valamint további számlákat nyitottak az átutalások lebonyolítása céljából.

Két hónap alatt számláikra csaknem háromszáz millió forint érkezett, amelyből több mint kétszázötven milliót jutalékért cserében felvettek azért, hogy a csalást eltitkolják.

A gyanú szerint az elkövetők tudtak róla, hogy milyen forrásból származik a pénz.

A nyomozók kedd reggel egy időben végeztek házkutatást hét budapesti, valamint öt vidéki helyszínen. Az ingatlanokban a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható iratokat, pendrive-okat, táblagépeket, valamint számítógépeket találtak és foglaltak le.

A hat gyanúsított egyikét őrizetbe vették a rendőrök, és kezdeményezték előzetes letartóztatását - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely: készen állnak a 3-as metró meghosszabbításának tervei

Karácsony Gergely: készen állnak a 3-as metró meghosszabbításának tervei

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár Magyarországon, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×