Infostart.hu
eur:
362.74
usd:
317.86
bux:
0
2026. július 22. szerda Magdolna

Vádat emeltek a fogathajtó elleni emberölési kísérlet ügyében

Vádemelési javaslattal lezárta a nyomozást a rendőrség az 1996 novemberében történt, egy fogathajtó elleni emberölési kísérlet ügyében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtökön a honlapján.

Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozott. Az eljáró hatóság a nyomozást befejezte és négy gyanúsítottal szemben az iratokat 2016. március 22-én vádemelési javaslattal terjesztette fel a Fővárosi Főügyészségnek.

Az akkor 32 éves, sokszoros bajnok fogathajtót 1996. november 13-án este a budapesti lóversenypálya területén három lövés érte. L. Csaba a fején, a hátán és a combján sérült meg. A rendőrség akkor azonnal lezárta a környéket, de a tettest vagy tetteseket nem sikerült elfognia.

A Fővárosi Főügyészség 2014-ben emberölés bűntettének kísérlete miatt elrendelte a korábban egyszer már megszüntetett nyomozás folytatását.

A rendőrség 2014. december 17-én közölte, hogy az ügyben négy férfit fogtak el. Akkor azt írták: T. György 1996. november 13-án a VIII. kerületi Kerepesi úton található ügető melletti területen több lövést adott le egy hajtóra, aki a bűncselekmény során megsérült.

A Nemzeti Nyomozó Iroda emberölés kísérlete bűntett gyanúja miatt indított nyomozást a 49 éves budapesti T. György ellen. A férfi három társa - az 52 éves T. János, az 54 éves T. József és a 43 éves B. László budapesti lakos - a gyanú szerint bűnsegédként közreműködött a bűncselekmény elkövetésében. A rendőrség 2014 decemberében a tartózkodási helyén fogta el a négy férfit, akik közül kettő elfogásában a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda felkérésére a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége is részt vett.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×